Galéria

A HÖOK közös közleménye kárpátaljai tagszervezeteivel

2017. szeptember 11., hétfő 09:35

A HÖOK megdöbbenéssel értesült a 2017. szeptember 5-én, az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény 7. cikkelyéről, amely kimondja, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatás csakis az óvodákban és az általános iskola alsó tagozataiban lesz lehetséges a jövőben.

A HÖOK nem tudja elfogadni az ukrán parlament – saját alkotmányával szembemenő – döntését: értetlenül állunk az előtt, hogy egy európai ország ilyen módon figyelmen kívül hagyja a kisebbségi jogokat, illetve az emberi, erkölcsi és morális normát. A döntést egyrészt azzal indokolják, hogy a nagylétszámú orosz kisebbség jogait nyíltan csorbíthassák, másrészt, hogy az EU által meghatározott elvárásokhoz igazítsák oktatásukat.

A mindenkori Magyar Kormány töretlen támogatása és segítségnyújtása – Ukrajna irányába – mellett, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ők abban látják országuk és oktatásuk fejlődésének zálogát, hogy az ott élő kisebbségek kultúráját lábbal tiporja – köztünk a 150 ezer fős magyarságét is.

A kárpátaljai magyarok oktatásba fektetett munkáját szüntelenül egyetlen cél vezérelte: a lehetőségekhez képest a legkiválóbb anyanyelvi oktatás megteremtése, amely képes a magyar nemzetet megtartani és erősíteni, a kultúrát, hagyományokat ápolni és fenntartani, ezzel együtt pedig Kárpátalja fejlődéséhez hozzájárulni.

Az esettel kapcsolatosan aggályunkat fejezzük ki és követeljük, az ukrán parlament által 2017. szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény visszavonását!

 

Спільна заява Національної конференції Студентських   самоврядувань Угорщинита її закарпатських членів-організацій

 

Національна конференція Студентських самоврядувань із стурбованістю дізналося про те, що пункт 7 Закону України «Про освіту», прийнятий 5 вересня 2017 року Парламентом, гарантує навчання мовою національної меншини виключно в дошкільних навчальних закладах та в початковій школі.  

Організація вважає неприйнятним рішення українського Парламенту, що суперечить цілий низці статей Конституції України: для нас не зрозуміло, як може європейська держава так ігнорувати права національних меншин та людські, моральні норми. Прийняття даного рішення парламентарі умотивовують тим, що Україна хотіла відкрито обмежити права багаточисельної російської національної меншини, а також пристосувати навчання до вимог ЄС.

Попри постійну підтримку та надання допомоги з боку уряду Угорщини Україні, вважаємо не прийнятним, що розвиток країни та системи освіти урядовці вбачають в затоптуванні культури національних меншин, що проживають на території України, серед них і культури угорської меншини, чисельність якої сягає 150 тисяч осіб.

Робота, пророблена шодо освіти, мала єдину мету в силу можливостей забезпечити найкраще навчання на рідній мові, що здатне вберегти та посилити цілісність угорської нації, плекати її культуру,зберегти традиції, сприяючи при цьому розвитку всього Закарпаття.

Висловлюємо стурбованість стосовно цього питання та вимагаємо накласти вето на прийнятий 5 вересня 2017 року Закон про освіту!

 

The statement of HÖOK and its Subcarpathian member organizations

 

HÖOK was shocked to learn about the 7th article of the act on education that was passed by the Parliament of Ukraine on 5 September 2017. The article states that education in minority languages will only be allowed in kindergarten and the first four classes of primary school.

HÖOK cannot accept the decision of the Parliament of Ukraine, which is against its own constitution. We cannot understand how a European country can neglect minority rights and human, ethical and moral norms. The Parliament claims that their intention is to minimize the rights of the Russian minority and to adapt the education to the standards of the EU.

Beside the help and support of the all-time Hungarian Parliament towards Ukraine, we find it unacceptable that they think they can improve their education by treading down the culture of the minorities living in the country, including that of the 150.000 Hungarians of Subcarpathia.

The work of Subcarpathian Hungarians in the field of education is ceaselessly lead by one goal: the creation of the best possible native-language education that keeps and strengthens the Hungarian culture and traditions which also contributes to the development of Subcarpathia. 

We express our disagreement with the case and demand the abolition of the act on education passed by the Parliament of Ukraine on 5 September 2017.

 

 

Eseménynaptár

Szeptember 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Galéria

HOOK 70 es feher © Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája 2015
esu logo transparent ntp  NIT logó  dosz logo  otdt logo  MEFS logó  logo mik
mab logo   logo újnemzedék   MRK logo  FDSZ   FIVOSZ  fekosz logo   odt logo 

face twitter rss

Bejelentkezés Regisztráció

Bejelentkezés

You need to sign in to those awesome features
Amennyiben van már fiókod, jelentkezz be!
Emlékezz rám

Regisztráció

*A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Név (*)
E-mail cím (*)
E-mail cím újra (*)
Jelszó (*)
Jelszó újra (*)