HÖOK Tavaszi Vezetőképző

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szeretettel meghív Benneteket Tavaszi Vezetőképzőjére, melynek

- időpontja: 2018. április 12-15.
- helyszíne: Balaton Hotel 8600 Siófok, Petőfi sétány 9.

Az előző vezetőképzők mintája alapján állítottuk össze a hétvége tervezett képzési portfólióját, melynek eredményeként a Vezetőképző szakmai programjának összetétele a következőképp valósul meg: Az eddigi vezetőképzők programjával ellentétben a pénteki napon kizárólag tréningekkel és interaktív programokkal készülünk, a szombati napon pedig szakmai képzéseket fogunk tartani, melyek egy-egy konkrét érdekképviseleti területhez lesznek köthetőek.

A pénteki napon 13 tréning közül tudnak a résztvevők szabadon választani, amelyeknek elsődleges célja a készség/képesség fejlesztés az adott témakörben. A tréningek témakörein és tartalmán folyamatosan alakítunk rendezvényt követő visszajelzéseitek alapján. A megrendezésre kerülő tréningek közül mindenki nagyobb szabadsággal választhat, saját igényei alapján, függetlenül attól, hogy másnap melyik képzésen kíván részt venni. (Kivétel az alapozó képzés).

A szombati napon 13 képzés áll rendelkezésetekre. Szintén a visszajelzéseitekre alapozva, a szombaton tartandó képzések összeállítása során elsődleges célunk volt többek között, hogy a képzést követően a résztvevők az intézményi szintű munkájukat a lehető legmagasabb szinten tudják végezni a továbbiakban, illetve országos viszonylatban is ismereteket szerezhessenek. Kérnénk mindenkit, hogy a képzésekre történő jelentkezésnél tartsátok szem előtt saját intézményi feladataitok jellegét, és ez alapján történjen a képzésekre a jelentkezés.

Fontos tudnivalók:
A képzéseket és a tréningeket a visszajelzéseitek és a véleményeitek alapján úgy alakítottuk ki, hogy az releváns tudást biztosítson az adott szakterületen. Bizonyos képzések esetén alap és haladó szinten is lehetőségetek van jelentkezni. A képzések és tréningek félévről-félévre változatlan tudás átadását célozzák meg, ezért az egy évvel ezelőtt elindított koncepciónak megfelelően egy adott képzésen, illetve tréningen csak egy Vezetőképző alkalmával vehet részt ugyanaz a személy. Kérünk Benneteket, hogy arra a képzésre/tréningre tehát NE jelentkezzetek, amelyen az eddigi Vezetőképzők valamelyikén már részt vettetek.