BESZÁMOLÓ AZ ESU 73. KÖZGYŰLÉSÉRŐL

 

A European Students’ Union 73. Közgyűlése Izraelben, Tel-Aviv és Jeruzsálem városában került megrendezésre 2017. november 27 és december 2. között. A HÖOK delegációját dr. Vámosi Péter, Kaizinger Tamás Töhötöm, valamint Kiss Dávid alkották.

 

A konferencia első napján a résztvevők megérkezését követően hivatalos megnyitóra került sor, melyen a díszvendég Gilad Erdan, Izrael állam stratégiai ügyekért felelős minisztere volt. A megnyitón beszédet mondott az izraeli NUIS hallgatói szervezet vezetősége, valamint az ESU elnöke is.

A kiküldetés második napján a résztvevőket Jeruzsálemből Tel-Avivba buszokkal szállították át a szervezők, ahol is a délelőtt folyamán workshopok, előadások kerültek megszervezésre, melyek főként a NUIS szervezet jó gyakorlataival, kihívásaival foglalkoztak. A délután folyamán a HÖOK delegációja Magyarország Tel-Avivi nagykövetségén tett hivatalos látogatást, ahol is Berényi László kulturális attasé fogadott minket. Egyeztetésre került sor a két ország közt fennálló mobilitási programokról, kiemelten a Stipendium Hungaricum programról. Izrael a rendelkezésére álló 50 fős SH kvótából csak 7 hallgatót küld hozzánk, ezért felajánlottuk, hogy az izraeli hallgatói képviseleten keresztül népszerűsíthetnénk aktívabban a programot, melyet nagy örömmel fogadtak.

A Közgyűlés főbb napirendi pontjai tekintetében az alábbi határozatok születtek:

  1. Moldova szervezet teljes jogú tagsággal került felvételre az ESU-ba. További célkitűzés, hogy a soron következő félévben csatlakozzanak a V4+ Szövetséghez is.
  2. Elfogadásra került a 2018-2020-as stratégia, valamint 2018. évi munkaterv. 
  3. Az ukrán oktatási törvényt elítélő határozat előterjesztésre került a V4+ Szövetség tagjai által. Sajnos elfogadásra nem került a határozat, így a V4+-os kollégákkal egyeztettve, amint megjelenik a Velencei Bizottság határozata az ügyben, újra kommunikálhatjuk az ügyet.
  4. Elfogadásra került egy általunk előterjesztett határozat, amelyben az ESU az ösztöndíjreform ügyiében folytatott kormány-HÖOK közötti tárgyalásokat üdvözli, és sürgeti a Kormányt az ösztöndíjak emelésére.