MSP: Történelmi esély a határainkon túl élőknek

##MSP #HOOK

 Az unió ma a migránsokkal szívesen, miközben az őshonos kisebbségekkel egyáltalán nem foglalkozik, ezért fontos, hogy sikerrel záruljon a Minority SafePack (MSP) aláírásgyűjtés - jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) közgyűlésén Gyöngyösön.

 


Szili Katalin előadásában úgy fogalmazott, hogy az EU sajátosan áll az őshonos kisebbségek védelméhez. Az újonnan csatlakozóknak szigorúan számot kell adniuk erről, ám a tagországok esetében a közösség döntéshozó fórumai már nem foglalkoznak a témával, azt nemzeti hatáskörnek tekintik.


    

Ma az unióban élők 85 százaléka többségi társadalmak tagja, 10 százalék az őshonos kisebbségek aránya, míg 5 százaléknyi a migráns és bevándorló - közölte. Ugyanakkor Brüsszel az 5 százalékkal szívesen, miközben az 50-60 millió embert jelentő 10 százalékkal egyáltalán nem foglalkozik - jegyezte meg.
    

Szili Katalin szerint ezen a helyzeten változtathat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kezdeményezése. Kiemelte: olyan ügyről van szó, melynek érdekében mindannyiunknak össze kell fognia. Ez nem pártpolitikai kérdés - jelentette ki, hozzátéve: az aláírásgyűjtés történelmi esélyt kínál arra, hogy tehessünk valamit a határainkon túl élőkért.



    

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta: az autonómia ügyében kizárólag akkor érhetünk el érdemi eredményt, ha a Minority SafePack aláírásgyűjtés április 3-án sikerrel zárul.

Első alkalommal tartotta meg Közgyűlését a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusán. Több mint 150 hallgató érkezett az ország valamennyi egyeteméről, valamint a határon túli magyar intézményekből. - olvasható helyszínül szolgáló egyetem honlapján.

A közgyűlést az EHÖK és a GYKRC HÖK közösen szervezte. A szakmai programok mellett kulturális és szórakoztató programokkal is készültek a Gyöngyösi Károly Róbert Campusra érkező vendégek számára, ahol mindenki megismerhette Gyöngyös nevezetességeit és értékeit.

A Közgyűlést Dr. Liptai Kálmán, az egyetem rektora és Dr. Bujdosó Zoltán campusokért felelős rektorhelyettes, a Gyöngyösi Károly Róbert Campus főigazgatója nyitotta meg.

Az első napirendi pontban Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott tartott beszámolót a Minority SafePack kampányról. A tájékoztatót követően Dr. Borhy László, az ELTE rektora köszöntötte a jelenlévőket, valamint tájékoztatót tartott a HÖOK és a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája együttműködéséről.

Napirendi pontok:

1. Minority SafePack kampány tájékoztatója
2. Tájékoztató a HÖOK és a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) együttműködéséről
3. Elnökségi tagok beszámolója
4. Felügyelő bizottság tájékoztatója
5. Jövőkép Program előrehaladása
6. HÖOK Alapszabály módosítása
7. Beszámoló a HÖOK 2017-es költségvetésének végrehajtásáról
8. Előterjesztés a HÖOK 2018-as költségvetéséről
9. Mentorprogram tájékoztató
10. Bölcsész Hallgatók Szövetségének tájékoztatója
11. Tájékoztató a HÖOK Diák programról
12. Egyebek

Az EHÖK és a GYKRC HÖK szervezésének jóvoltából a vendégeknek lehetőségük nyílt fakultatív programokon meglátogatni a gyöngyösi állatkertet, megismerkedhettek a Mátra Múzeummal, valamint részt vehettek egy különleges borkóstolón is, melyen az Eszterházy Károly Egyetem saját szőlőbirtokain termelt borait kóstolhatták meg, Okos Dóra szőlész-borász szakos hallgatónk vezetésével.

Kövesd a HÖOK Külhoni Program és a HÖOK - Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Facebook-oldalát a legfrissebb információkért, érdekességekért.

MTI/uni-eszterhazy.hu/HOOK.hu