30 év, 30 projekt

A 2019 januárjában megválasztott új elnökség a HÖOK 30. évfordulójához kapcsolódóan 30 projektet tűzött ki maga elé célként. Olyan pontokat érintenek, mint a kreditjelentés, a sport programok fontossága, és olyan újdonságokkal is készülnek, mint egy podcast műsor elindítása.

Az 51/2007-es kormányrendelet felülvizsgálata (hallgatói juttatások)

Tizenkét év alatt sok minden változott, így a hallgatói normatíva jövő évi emelkedésével szükségessé vált az 51/2007-es Kormányrendelet aktualizálása. A tervezett módosításokat hozzáértő, szociális ösztöndíjakkal foglalkozó hallgatókkal közösen terjesztjük elő.

 

Ösztöndíjműhely

Az ösztöndíjműhely egy olyan kezdeményezés, mely keretein belül különböző egyetemek és főiskolák ösztöndíjakkal foglalkozó képviselői megismerhetik más egyetemek rendszereit, tapasztalatait és egymás jó gyakorlatait.

 

Forinyák Géza ösztöndíj

Az új HÖOK ösztöndíjat olyan felsőoktatásban tanuló hallgatók pályázhatják meg, akik szociálisan hátrányos helyzetűek, viszont emellett saját területükön belül átlagon felüli közösségi tevékenységet végeznek, nagy szerepet vállalnak intézményi vagy területi közösség építésében.

 

Kreditjelentés

A kreditrendszer a bolognai folyamat részeként honosodott meg Magyarországon, ma már valamennyi hazai egyetemen és főiskolán ezt a tanulmányi mértékegységet alkalmazzák. A kreditjelentés arra irányul, hogy intézményi adatbekérések alapján egy problématérképet készítsünk a kreditrendszer hazai implementációjának sikeréről és kudarcáról, majd az érintett szakmai szervezetekkel egyeztetve egy jelentést állítsunk össze a döntéshozók számára.

 

Ágazati stratégiák nyomonkövetése

A kormányzat jelenleg négy területen alkot közép és hosszútávú képzési területre vonatkozó ágazati stratégiát: bölcsészettudományok, pedagógusképzés, természettudományok, agrártudományok. Az ágazati stratégiák nyomonkövetésének célja, hogy ezen négy anyaghoz a HÖOK proaktív felkészüléssel szakmai véleményeket fogalmazzon meg és az érintett képzési területek hallgatóinak véleményét beiktassa a programba.

 

Külhoni régió fejlesztése

A Külhoni Régió beindítása rendkívül fontos ahhoz, hogy a HÖOK a Kárpát-Medence felsőoktatási terében megkezdett munkáját folytatni tudja. A régiót alapszabályba foglaltuk, így működésének keretei adottak. A végső cél a régió működésével kapcsolatban az, hogy szerves részei legyenek a mozgalom szövetének, valamint, hogy a következő elnökválasztásra megteremtsük a lehetőségét egy külhoni tag felvételére az elnökségbe.

 

Gyakornok2.0

A Pact4Youth Magyarország munkacsoport 2018 novemberében kiáltványt tett közzé „Gyakornok 2.0 – A gyakornok érték!” elnevezéssel, ami azért jött létre, hogy megfelelő alapot biztosítson a hazai vállalatok számára a gyakornoki programjaik kialakításához. A kiáltvány 8 pontban foglalja össze azokat a szükséges követelményeket, amelyek nélkülözhetetlennek bizonyultak olyan sikeres és versenyképes gyakornoki programok létesítéséhez, amelyek mind a hazai, mind a nemzetközi környezetben képesek megállni a helyüket.

 

Erdélyi Közgyűlés

A HÖOK történetében eddig egy külhoni közgyűlés volt, a Felvidéken. A hallgatói létszámában legnagyobb erdélyi régióban az első, a HÖOK30 emlékév utolsó közgyűlése lesz, amely szimbolikus gesztus a külhoni régió működésében.

 

Tanítsunk Magyarországért! Program

A Tanítsunk Magyarországért! Program az ITM és a HÖOK stratégiai megállapodásának egyik legfontosabb eleme. A HÖOK a programba egyrészt saját Mentorprogramján keresztül kapcsolódik be, másrészről pedig a HÖOK és az intézményi Hallgatói Önkormányzatok kommunikációs csatornáikon hirdetik a programot.

 

HÖOK nyílt nap

A HÖOK nyílt nap egy, a hallgatói képviselők számára létrehozott rendezvény, melyen megtapasztalhatják a képviselők a HÖOK irodájában zajló munkát. Nemcsak tárlatvezetést tartanánk, hanem tematikus foglalkozásokon keresztül mutatnánk meg a munkafolyamatokat, és egy kötetlen kerekasztal beszélgetés keretén belül ismerkedhetnének meg az elnökségi tagokkal, illetve az iroda dolgozóival.

 

Kihelyezett vezetőképző

A kihelyezett vezetőképző azon felsőoktatási intézményeknek ad lehetőséget, akik valamilyen okból nehézségekbe ütköznek a hallgatói vezetők képzésének során. A pályázat célja, hogy kihelyezett, célzott, az adott intézmény igényeinek megfelelő képzéseket tartsunk, emellett egy szervezetfejlesztési inkubátor központot is elindítsunk, amely keretein belül közösen találunk megoldásokat az adott intézmény problémáira.

 

MAB/MRK belső képzés

Az új bizottsági tagok delegálása folyamatos tudásátadást igényel, így ennek a hatékonyságát szem előtt tartva egy olyan belső képzés megteremtése a cél, ahol a korábbi bizottsági tagok tematikusan az adott szakbizottságban végzett eddigi tevékenységüket bemutatják az új delegált tagoknak, így a zökkenőmentes munka bemutatásával és átvételével biztosítjuk a folytonosságot a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság és a Magyar Rektori Konferencia különböző bizottságaiban.

mab

HÖOK csereprogram

A HÖOK csereprogram azt hivatott képviselni, hogy intézmények között még szorosabb kapcsolat alakulhasson ki, valamint az intézményi sajátosságokat személyesen is átélhessük, megismerhessük. Minden látogatásról írásos dokumentációt és élménybeszámolót készítünk, ami a program sikerességét fogja bizonyítani. Amennyiben valós kereslet lesz a csereprogram iránt, szeretnénk külhoni tagintézményeink felé is kiterjeszteni a lehetőséget.

 

Profilkezelő honlap

A HÖOK az elmúlt években sok fejlesztést biztosított szolgáltatások és rendezvények területén, illetve a szervezet honlapja is sok átalakuláson esett át. Az eddigi fejlesztések mellett szeretnénk egy valódi profilkezelő portált létrehozni, melyen keresztül különböző lehetőségeket tudunk majd biztosítani a hallgatói képviselőknek az egész országban.

 

HÖK kutatások

A HÖOK nevében készítünk egy kutatást, melynek segítségével a kommunikációs stratégiánkat tudjuk optimalizálni, hogy az országos hallgatói képviseletet újrapozícionáljuk az intézmények hallgatói között policymaking- és egyéb kommunikációs stratégiák kialakításával. Szeretnénk a hallgatói bevonódást erősíteni, a hallgatói szervezetek megbecsültségét növelni, előzetes felmérések alapján meghatározott problémaköröket felkarolni, valamint a mozgalmi jelleget tovább erősíteni. A kutatás további célja, hogy a hallgatók és a hallgatói képviselők közti együttműködést erősítsük.

 

HÖOK 30 emlékév 

lackó_2

Az tanulmánykötet célja, hogy bemutassa a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának 30 éves tevékenységét. A tanulmánykötet vállalt célja, hogy bemutassa a hallgatói mozgalom 30 éves tevékenységét. Reakció a korábban működő HÖKOSZ hírlevélre, HÖOK Tükör néven emlékkötetet kiadása. A májusi ünnepi közgyűlést megelőzően szeretnénk egy konferenciát megszervezni, ahol az emlékkötet is bemutatásra kerülne.

Egységes, elektronikus rendszer kialakítása a Tehetségmentorprogram számára

A Tehetségmentor Program számára egy elektronikus regisztrációs rendszer kialakítása, amelyet minden régióban a mentorok és a mentoráltak regisztrációjára egyaránt alkalmazni lehet. A mentorok, és a mentoráltak szakmai, tudományos előmenetelét is nyomon követi, így olyan tudománymetriai mérőszámot kap a program, amely lehetővé teszi további partnerek bevonását.

 

HÖOK Membrán publikációs felület

A tudományos szabadságért vállalt koordinációs felület kialakítása, amely a publikálni vágyó hallgatókat összeköti a magyarországi kiadókkal. A HÖOK garanciát jelent mind a hallgatók, mind a kiadók számára.

 

Focázz a HÖOK-kal

Heti rendszerességű kispályás labdarúgás, mely során a HÖOK valamely tagintézmény HÖK-e által kiállított csapattal mérkőzik meg. A programmal a meglévő sport témájú networking tevékenységünk bővül, melynek keretében nem a hallgatók minél nagyobb elérése a cél, hanem a szervezeten belül mélyíti el a sport fontosságát a tagintézményeket érő folyamatos impulzusok által.

focázz

Sport és egészség kampány

Egészséges és mozgásgazdag életmód népszerűsítésének folytatása a hallgatók körében. Emellett a korábbi misszió hatékonyságának felmérése, a sport mellé az egészséges életmód egyéb elemeinek reprezentálása.

 

Inkluzív sport

Célunk a fogyatékkal élő egyetemi hallgatók sportolási lehetőségeinek bővítése, más hallgatókkal való közös sporttevékenységük előmozdítása és az esélyegyenlőség fontosságának hangsúlyozása. Ennek kapcsán hozzuk létre a Csörögj velünk programsorozatot, Budapesten, Pécsett és Debrecenben.

 

7kredit podcast

Szeretnénk a XXI. századi technológiát kihasználva minél több platformon elérni a jelenlegi és leendő hallgatókat. Ezen az úton elindulva, terveink közt szerepel egy podcast műsor létrehozása, ami hetente jelentkezne új tartalommal, és a "7 kredit" nevet kapná. A cél, hogy minden héten egy-egy összefoglalót kapjanak a hallgatótársaink a felsőoktatást érintő témánkban, fejleményekről, aktualitásokról vagy örök kérdésekről.

podcast

Országjárás – roadtrip

Az országjárás lényege az a kezdeményezés, hogy közel minden egyetemet meglátogasson az elnökség. A cél az, hogy felmérhessük, melyik intézményben mik azok a gyakorlatok, melyeket érdemes átvenni, illetve mi az, amin még javítani kell.  Mindezen felül egy roadmovie elkészítése lenne a cél, amelyben mind az elnökség, mind a tagintézmények életébe kicsit jobban beleláthat bárki.

 

Kommunikációs képzők képzése

A kommunikáció mindennapjaink legmeghatározóbb eleme, a huszonegyedik században kikerülhetetlen téma az online kommunikáció fontossága. Elnökségünk hatalmas hangsúlyt fektet rá, így szeretnénk, hogy a tagintézmények is fejlődjenek e téren, ismerjék fel hiányosságaikat, esetleg adjanak át stratégiákat. Emellett külső előadóktól tanulják meg a mai trendeket, és a jó és bevált gyakorlatokat.

 

EP választási kerekasztal

A 2019. évi tavaszi európai parlamenti választások után egy kerekasztal-beszélgetés keretében hoznánk közelebb a fiatal hallgatókhoz az európai parlamentáris rendszert, annak összetételét és működését. Szeretnénk a folyamatot egyben láttatni, így az elnök megválasztásakor kerítenénk sort erre az előadásra. Az Unión belüli lehetőségek kiaknázásáról (tanulás és későbbi munkavállalás) is szeretnénk szót ejteni. A kerekasztal szervezésében az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája is részt venne.

 

Diákváros Konferencia

A 2016-ban elfogadott Országos Felsőoktatási Kollégiumfejlesztési Stratégia keretében 2023-ig közel 200 milliárd forintos hallgatói kollégiumi férőhelyfelújítás és -bővítés veszi kezdetét. Ennek keretében Budapest déli részén kialakításra kerül egy úgynevezett "Diákváros", 8500 fős befogadóképességgel rendelkező kollégiumi városrésszel. A Diákváros projekthez kapcsolódó előkészítők, döntéshozók, kivitelezők és egyéb érintettek és érdekeltek bevonásával zajló konferencia keretében egy fél napos előadássorozat és kerekasztalbeszélgetés megszervezése a cél.

 

Karitatív kampány

Társadalmi felelősségvállalásunk keretében olyan karitatív tevékenység-sorozat létrehozása a cél, amelynek keretében a HÖOK elnöksége fizikailag is részt vesz az ilyen konkrét eseményeken, közösen együttműködve akár a tagönkormányzatokkal. A kampány során részt veszünk Velence város település szépítésében, illetve számos gyermekkórházat, illetve gyermekosztályokat szeretnénk meglátogatni.

 

V4+ jogi formalizálása

A V4+ hallgató szövetség integrációs állomásának következő lépcsőfoka: jogi személy létrehozása, amely lehetővé teszi a szövetség tagjainak számára, hogy kínálkozó pályázati lehetőségekkel éljenek, erősítsék a régiós kötöttségeiket, illetve megalapozzák a jövő hallgatói képviselői számára a megfelelő klientúrát az ESU-ban való érdekképviseleti szövetség megőrzése kapcsán.

 

ESU 2020 - Board Meeting

Külügyi érdekérvényesítő képességünk erősítése céljából szervezett hazai esemény, mellyel bemutathatjuk a hazai képviselet számára az európai társszervezet működését, tagjait, külföldi vendégeink felé pedig egy színvonalas rendezvény megtartásával tudjuk erősíteni pozícióinkat.

 

Nemzetközi beágyazottság felmérése

A HÖOK számára lehetőség nyílik különböző eszközök felhasználásával a hazai felsőoktatás nemzetközi térbe helyezésére, amely által a külföldi versenyképességi mutatók feltárhatók, így megfelelő, valós alapokon nyugvó álláspont kialakításával formálhatók a hazai folyamatok az oktatáspolitika terén.

 

 

Közreműködők: 
Murai László, Ritzl András, Kovács Péter, Németh Gergő, Hassmann Bálint, Jancsó András, Kiss Viktor, Kósa László, Kosztrihán Dávid, Kovács Eszter Csilla, Pekár Zoltán

 

B.K., L.K., K.