Fókuszban: Változások a felsőoktatási törvényben

#HÖOK #jogszabály

Vámosi Pétert, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökhelyettesét kérdeztük a jogszabály módosításairól, az ösztöndíjak emeléséről, fizetős képzésre átsorolásról és a többi tervezett javaslatról. A Kormány 2018. október 9-én tette közzé törvénymódosítási terveit.

A HÖOK régóta küzd az ösztöndíjak emeléséért. Mi szerepel ebből az anyagban?
Nagy örömmel láttuk, hogy igen, a minisztérium előterjesztésében szerepel az ösztöndíjak átfogó rendezése. Az év elején a HÖOK Jövőkép programhoz kapcsolódó, a minisztériummal kötött megállapodásunknak köszönhetően már idén szeptembertől 40%-al nőttek a szociális ösztöndíjak. Korábbi kérésünknek megfelelően most végre a teljesítményalapú ösztöndíjak is emelkedhetnek.


Mit jelent ez a gyakorlatban?
A hallgatói normatívából fizetik az egyetemek a szociális ösztöndíjat, valamint a teljesítmény alapú ösztöndíjakat, melyekből kiemelkedik  tanulmányi ösztöndíj jelentősége. Most ennek a normatívának az átfogó, 40 %-os emelése szerepel a kormányzati anyagban, így 119 ezer forintról 166 ezerre nőhet. Így végre valamennyi ösztöndíj emelkedhet, a tanulmányi ösztöndíj emelésével pedig nagyobb megbecsülést kaphat, aki jól tanul.

Bízunk benne, hogy a Kormány támogatja a törvénymódosítást, és az akár már e hónapban az Országgyűlés elé kerülhet. Bevezetési időpontként a 2019/20-as évvel számol a tervezet.


A HÖOK ösztöndíjreform javaslatainak az összeg emelésén kívül más elemei is vannak. Ezekkel mi a helyzet?
Valóban a bírálati rendszer átalakítására is egy átfogó javaslatot tettük. Ez viszont nem törvényi szintű szabályozást igényel, tehát a mostani egyeztetésekben nem volt aktuális. Ugyanakkor ide tartozik a támogatások igénylésével kapcsolatos bürokrácia csökkentése, hiszen a hallgatótársainknak nagyon sok igazolást kellett a most őszi pályázati időszakokban is beszerezni. Ezért a korábbi elvi javaslataink mellett most egy konkrét, szövegszerű javaslatot is tettük arra, hogyan lehetne ezt rendezni. Fontos tudni, hogy a köznevelési intézmények jelenleg is közvetlenül hozzáférnek a vonatkozó szociális nyilvántartásokhoz. Úgy gondoljuk, hogy ezt a szabályozást lehetne a felsőoktatási intézményekre is kiterjeszteni, hiszen az egyetemeken és főiskolákon is adottak ennek feltételei, csak a jogszabályi háttér hiányzik.


Az idei nyáron mintegy 8000 hallgató került át ingyenes képzésről fizetősre. Az úgy nevezett átsorolással kapcsolatos problémákat régóta jelzi a HÖOK. Itt változna valami?
Jelentős előrelépés, hogy a fogyatékkal élő hallgatók mentesülnek ez alól, tehát ők nem kerülhetnek át ezentúl ilyen módon fizetős képzésre. Ugyanakkor az idén nyárra megszigorított szabályok tényleg nagyon sok család helyzetét nehezítették meg: sokan vannak, akik nem engedhetik meg maguknak az önköltség megfizetését, így most abba kell hagyniuk tanulmányaikat. A hatályos szabályozás szerint pedig az idei tanévben tovább emelkedik az ingyenes képzésen maradáshoz előírt tanulmányi átlag, újabb 25 századdal. Az ígéretek szerint ősszel a Kormány is elemzi a változások pontos hatását. Úgy látszik, ez mostanáig nem zárult még le. Reméljük ennek alapján felfüggesztésre kerülhet majd a további szigorítás.

A HÖOK több más ügyet is rendszeresen jelez az államtitkárságnak. Sikerült ezekre megoldást találni? Lesz például előrelépés a felvételikkel kapcsolatos jogorvoslati eljárások elhúzódása kapcsán?
Valóban több más ügyre is felhívtuk a kormányzat figyelmét. Tavaly szűnt meg a felvételi döntéssel szembeni bírósági fellebbezés soronkívülisége, ezért ezek az ügyek nem tudtak lezárulni a beiratkozási időszak kezdetéig. Jövőre ez már nem fog előfordulni, mert ismét rövid határidőt írnak elő a bírósági döntések meghozatalára. Ezen kívül a Diákhitel nyelvi képzésekre való kiterjesztését emelném még ki, ami nagy segítség lehet a diplomához előírt nyelvvizsga megszerzésében. Többeket pozitívan érint az is, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíjat ismét a képzés teljes idejére vehetik majd igénybe a hallgatók.

A Kormány-előterjesztést ITT olvashatjátok el.