Közlemény: Tisztújító közgyűlést tartott a HÖOK Pécsett

#mentorprogram #SH mentor #PTE #közlemény #ELTE #közgyűlés

A közgyűlésen Murai Lászlót, az ELTE hallgatóját választották meg a HÖOK elnökének, megbízatása 2019. január 1-én kezdődik és 2 évre szól. Murai László az ELTE BTK HÖK elnöki tisztségét, majd az ELTE EHÖK elnöki tisztségét töltötte be 2018. július 31-ig.

Az október 6-án megválasztott elnök programismertetőjében elmondta, az ösztöndíjreform nem ért véget. A HÖOK és az EMMI közötti megállapodás eredményeként létrejövő 40%-os szociális ösztöndíj emelkedést követnie kell a teljesítményalapú ösztöndíjak emelése is.

Kiemelte: a Budapest Diákváros és a kollégiumfejlesztési stratégiában való részvétellel folyamatosan dolgozni kell azon, hogy a kollégiumi férőhelyek növekedjenek.

Elmondta, hogy a folyamatos és eredményes kommunikációért nagyobb figyelmet kíván szentelni a modern kommunikációs eszközök használatára, melyek a mai fiatalság mindennapjait átszövik.


A Közgyűlés a HÖOK elnökhelyettesének Kovács Pétert (PTE) választotta meg.


Elnökség további tagjainak választotta a Közgyűlés:

- Jancsó András (PPKE)

- Hassmann Bálint (SZIE)

- Kiss Viktor (BGE)

- Kosztrihán Dávid (NKE)

- Kovács Eszter Csilla (DE)

- Kósa László (SE)

- Németh Gergő (SZE)

- Pekár Zoltán (BME)


A közgyűlésen beszámolt Kiss Edina, a HÖOK mentorprogram vezetője az elmúlt években elért sikerekről: a mentorprogram 3 évvel ezelőtt 162 mentorral és 1514 mentorált működött, idén már 319 mentor segíti 2586 rászorult hallgató első egyetemi évét.

A 2018-ban indult Stipendium Hungaricum Mentorhálózat munkájába mentoráltként már első alkalommal közel 1200 hallgató jelentkezett, 36 óra leforgása alatt. A külföldi hallgatókat közel 300 mentor fogja segíteni az év során országunk és annak kultúrájának, történelmének megismertetése. Kaizinger Tamás Töhötöm programvezető kiemelte, hogy a növekvő külföldi hallgatói létszám miatt nem csak a hallgatók integrációja jelenik meg kiemelt célként, hanem Magyarország imázsának növelése is annak tekintetében, hogy a hallgatók tanulmányaik befejeztével pozitív képpel térjenek haza.

A HÖOK immár Kárpát-medence szintjén végzi munkáját. A HÖOK Külhoni Programjának köszönhetően a határon túli hallgatók képviseletét ellátó hallgatói önkormányzatok, illetve szervezetek immáron intézményi szinten tagjai a HÖOK-nak.