Magyarországon rendhezhetik az Európai Egyetemi Játékokat

Közös pályázatot nyújtott be 2018. január 15-én a „mini olimpiaként” is jegyzett Európai Egyetemi Játékok 2022-es vagy 2024-es megrendezésére a Miskolci Egyetem és Miskolc MJV Önkormányzata, a Debreceni Egyetem és Debrecen MJV Önkormányzata, valamint a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS).

 

Az Európai Egyetemi Sport Szövetség (EUSA) 2012 óta kétévente, páros években hirdeti meg az Európai Egyetemi Játékokat, amely eseményt 2016-ban a horvátországi Zágráb és Rijeka közösen rendezett meg, 2018-ban pedig a portugál Coimbra, majd 2020-ban a szerb Belgrád lesz a rendezvény helyszíne. A legutóbbi, 2016-os eseményen 41 ország 409 egyeteméről  összesen 5000 fő vett rész.

Az Európai Egyetemi Játékokon – hasonlóan az Európai Egyetemek Bajnokságaihoz – a versenyző hallgatók nem nemzeti válogatottként, hanem felsőoktatási intézményeik színeiben vesznek részt. 

A pályázatról ITT olvasható bővebben.

Forrás: www.uni-miskolc.hu
Bélyegkép: tf.hu