Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája

Közgyűlés

A HÖOK legfőbb döntéshozó szerve, ahol a tagok szavazati jogukat az általuk delegált képviselőik útján gyakorolják. Képviselőnek az adott felsőoktatási intézménnyel a Közgyűlés ideje alatt hallgatói jogviszonyban álló személy delegálható. A hatásköre számos dologra kiterjed, különösen a HÖOK Alapszabályának elfogadására és módosítására, és az Elnök, az Elnökségi tagok és a Felügyelő Bizottság tagjainak megválasztására és visszahívására.
Emellett meghatározza az Elnökség és a Választmány munkáját, elfogadja a benyújtott beszámolókat, illetve a HÖOK éves költségvetését.
A Közgyűlést a HÖOK Elnöke hívja össze, évente legalább három alkalommal. Ennek helyszínét és időpontját az Elnökség javaslatára a Választmány határozza meg.

Választmány

A  Közgyűlés két ülése között a HÖOK legfőbb döntéshozó szerve a Választmány. Tagjai a HÖOK Régiói által az adott naptári évre választott képviselők, valamint a HÖOK Elnöke. A Választmány Elnöke a HÖOK Elnöke.
Választmányi képviselővé az adott Régióba tartozó felsőoktatási intézménnyel a megválasztásakor hallgatói jogviszonyban álló személy választható.

Tagönkormányzatok

A felsőoktatási intézményekben a hallgatói érdekek képviseletére – a felsőoktatási intézmény részeként – hallgatói önkormányzat működik. Minden hallgató választó és választható tagja a hallgatói önkormányzatnak.
A hallgatói önkormányzat működéséhez és a feladatai elvégzéséhez a felsőoktatási intézmény biztosítja a feltételeket.
A hallgatói önkormányzat egyetértési jogot gyakorol a Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásakor és módosításakor; a Térítési és Juttatási Szabályzat, az oktatói munka hallgatói véleményezésének rendje, és a tanulmányi és vizsgaszabályzat tárgyalásának alkalmával.
A hallgatói önkormányzat közreműködik az oktatók oktatói tevékenységének hallgatói véleményezésében, továbbá egyetértési jogot gyakorol az ifjúságpolitikai és hallgatói célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor.
A hallgatói önkormányzat véleményt nyilváníthat, javaslattal élhet a felsőoktatási intézmény működésével és a hallgatókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. A felsőoktatási intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg azokat az ügyeket, amelyekben a hallgatói önkormányzat véleményét ki kell kérni, illetve amely ügyekben dönt.

Az elnökség

A HÖOK Elnöksége a HÖOK ügyvezető szerve, melynek tagjait a Közgyűlés választja két éves időtartamra. Az Elnökség tagjává a hallgatói jogviszonnyal rendelkező személy választható. Tagjai a HÖOK Elnöke és a Közgyűlés által választott kilenc személy. Az Elnökség a munkájáról köteles beszámolni a Közgyűlésnek és a Választmánynak.
A HÖOK Elnökségének fő feladatkörébe tartozik többek között a Közgyűlés üléseinek előkészítése, a Közgyűlés és a Választmány döntéseinek végrehajtása, a javaslattétel a HÖOK éves költségvetésére, az előző éves költségvetési beszámoló elkészítése, a Titkárság folyamatos felügyelete és a HÖOK folyamatos működésének biztosítása.
A HÖOK Elnökségének további feladatai közé tartozik a gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátása, az egyéb szakmai, érdekképviseleti és társadalmi szervezetekkel való kapcsolat fenntartása, a felsőoktatásban folyó képzés rendszerének figyelemmel kísérése, a szakok és a képzéshez kapcsolódó jogszabályok folyamatos felülvizsgálata, és a felsőoktatásban résztvevő hallgatók szociális helyzetének feltárása és érdekeinek képviselete.
Emellett folyamatosan felügyeli a HÖOK külügyi tevékenységével kapcsolatos feladatok ellátását, a kulturális feladatok ellátását és a tagokkal való kapcsolattartást.
Valamint, abban az esetben, ha a napirenden valamely Szakmai Szövetség szakterületét érintő határozat meghozatala is szerepel, az Elnökség köteles az érintett Szakmai Szövetség véleményét kikérni.

Felügyelő Bizottság

A Felügyelő Bizottság három tagból áll, akiket a Közgyűlés két éves időtartamra választ. A Felügyelő Bizottság maga választja meg Elnökét. Feladatkörébe tartozik a HÖOK törvényes működésének ellenőrzése, az Alapszabály betartatása, valamint a HÖOK pénzügyi gazdálkodásának ellenőrzése.
Tanácskozási jogot gyakorol a Közgyűlésen, a Választmányi ülésen, az Elnökségi ülésen, valamint a Régió Közgyűlésén. Jogosult betekinteni a HÖOK valamennyi iratába, továbbá, az ügyek menetéről felvilágosítást kérni az Elnökségtől, a Választmánytól, a HÖOK tisztségviselőitől és dolgozóitól.
A Felügyelő Bizottság a munkájáról köteles tájékoztatást adni a Közgyűlésnek.

Titkárság

A Titkárság a HÖOK adminisztratív szerve, amely folyamatosan biztosítja a HÖOK működésének technikai feltételeit. A Titkárság munkatársai felett a munkáltatói jogokat a HÖOK Elnöke gyakorolja.
A Titkárság köteles minden, a HÖOK keretei között keletkező, bejövő és kimenő hivatalos iratot iktatni.