Információk az oktatási szünetről

Magyarország Kormánya 2020. március 11-én bejelentette, hogy a járványügyi helyzet miatt az összes magyar felsőoktatási intézményben felfüggesztik az oktatást. Sok kérdés felmerült a hallgatókban, hogy pontos mi is fog történni. 

Felhívjuk a figyelmeteket, hogy cikkünket folyamatosan aktualizáljuk és frissítjük a legújabb információkkal!

2020. március 12-13. között minden intézményben rektori szünet lép érvénybe, majd ezt követően, március 16 és 20. között előrehozott tavaszi szünet következik, viszont ez nem a hagyományos szünetnek értendő. Ezen hét alatt szigorúan megkérnek minden hallgatót, hogy lehetőség szerint tartózkodjanak lakhelyükön és ne utazzanak külföldre.

Az intézmények a tavaszi szünet ideje alatt igyekeznek kialakítani a megfelelő platformokat a távoktatásra, mely március 23-án veszi kezdetét az egyetemeken. A távoktatás menetéről és lezajlásáról minden intézmény külön fogja tájékoztatni hallgatóit, hiszen mindenhol különbözőek a lehetőségek. A szünetek és a távoktatás miatt a szemeszter vége várhatóan kitolásra kerül.

Az Operatív Törzs korábbi döntését megváltoztatva azt a rendeletet hozta, hogy a kollégiumban lakó hallgatóknak nem csak elhagyniuk kell a kollégiumokat, de teljes kiköltözésre van szükség, tehát mindenkinek magával kell vinnie az összes személyes tárgyát is. 

A rektori szünet, tavaszi szünet, valamint a távoktatási időszak alatt a felsőoktatási intézmények, oktatói, kutatói, tanárai, munkatársai, funkcionális területen dolgozók esetében a folyamatos munkavégzés szükséges, viszont a hallgatók részéről a felsőoktatási intézmények látogatása nem történhet meg, így minden hallgatói ügyintézés esetében elektronikus eljárásrendet kell alkalmazni.

A járványügyi veszélyhelyzet végét követő 15 napig érvényesek a régi matricával rendelkező diákigazolványok is.

A felfüggesztett oktatás a szakmai gyakorlatokat nem befolyásolja, amennyiben a munkaadó a munkavégzést nem tiltja meg, úgy a szakmai gyakorlat folytatása engedélyezett.

A minisztérium az olvasótermek használatát nem, viszont a könyvtári kölcsönzés lehetőség fenntartását javasolta az intézményeknek, ez azt a célt szolgálja, hogy nem csak a szakmai gyakorlattal, de a szakdolgozattal, diplomamunkával, kutatásokkal is haladhatnak a hallgatók.

A kávézok, boltok és az éttermek 15.00-ig lehetnek nyitva, ez alól kivétel az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, drogériák, illetve a valamennyi rendezvény, színház, mozi, szórakozóhely bezárásra kerül.

Magyarország határait is lezárják, csak magyar állampolgárok léphetnek be rajta, így ennek függvényében, ha a külföldi hallgatók hazautaznak a járványügy végéig nem biztosított a visszajutásuk. Viszont ennek ellenére az Operatív Törzs azt javasolja, aki csak teheti, utazzon haza, hiszen a távoktatásnak köszönhetően az otthon nyugalmából is „jelen lehet” a tanórákon.

 

BK.