EDUCATIO oktatási szakkiállítás 2019-ben is

Csaknem az összes hazai felsőoktatási intézmény képviselteti magát 2019. január 10-12. között a Hungexpo "A" csarnokában.

A 150 standon találkozhattok nemzetközi képzőhelyekkel és iskolaszövetkezetekkel is. Nem utolsó sorban pedig 10-17 óra között minden nap folyamatosan lesznek előadások a színpadon

A középiskolásoknak és a továbbtanulni vágyóknak kötelező a program, hiszen szinte minden egyetem és főiskola bemutatkozik, egyúttal megmutatja képzési kínálatát. A kiállítás kortárs szellemben folyik: a standokon olyan hallgatók várják őket, akik hitelesen, saját tapasztalataikkal kiegészítve tudnak mesélnek a felsőoktatási intézményről.

Az Oktatási Hivatal és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közös szervezésében megvalósuló oktatási szakkiállításra 2018-ban 50 ezren látogattak el, mely szám 2019-ben nőni fog. Ehhez alkalmazkodva, valamint a korábbi évek visszajelzéseire reagálva  idén a kétszer akkora alapterületű Hungexpo "A" csarnokban lesz megtartva a kiállítás.

Foglaljuk össze még egyszer:

---> Időpont: 2019. január 10-12., 10-17 óra között

---> Helyszín: HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont "A" csarnok (1101 Budapest, Albertirsai út 10.)

---> Belépés: Ingyenes

---> Kiállítók: Hazai és nemzetközi felsőoktatási intézmények, iskolaszövetkezetek

---> Információk: https://www.educatioexpo.hu/