Projektzáró konferenciát tartott a Magyar Rektori Konferencia

2018. november 22-én tartotta meg PROCSEE (Professional Higher Education Excellence Central and South-Eastern Europe) Projektzáró konferenciáját a Magyar Rektori Konferencia, az ELTE Aula Magna termében.

A projekt a szakma- és gyakorlatorientált felsőoktatási képzések (PHE) közép-kelet európai kihívásait és az azokra adható válaszokat 2016 tavaszától kezdődően közel három éven át vizsgálta.  A PHE regionális kihívásait a projektpartnerek a Priority Challenge Statement c. dokumentumban rögzítették,  majd területenként többszáz releváns jó gyakorlatot vizsgáltak meg és választották ki azokat, amelyek a leginkább alkalmasak a konkrét problémák megoldására a régióban.

Az elemzések és szakmai viták eredményeként született meg a Policy Directions for PHE in CSEE c. szakmapolitikai ajánlás gyűjtemény, mely Közép-Kelet Európára fókuszálva fogalmaz meg javaslatokat. A regionális javaslatok hazai alkalmazhatóságát pedig a magyar PHE ágazat stakeholderei vitatták meg a projektben megbízott hazai szakértők, Dinya László, Medve Anna, Wéber György és Racskó Réka facilitálásával 2018-ban öt alkalommal, majd összegezték az eredményeket a projekt zárókonferenciáján.

A konferencián a PHE kihívásainak kezelésére kidolgozott megoldási javaslatok bemutatása egy-egy hazai színfolttal egészült ki: a győri Audi Hungária együttműködésével megvalósított duális képzés, valamint a nyíregyházi pilótaképzés és a LEGO gyárral lévő együttműködés bemutatásával.

A prezentációk és a képgalária az alábbi linek érhető el: PROCSEE Projektzáró Konferenciát tartott a Magyar Rektori Konferencia

Borítókép és forrás: www.mrk.hu