Pár lépés, és indul a Budapest Diákváros tervpályázata

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja bízta meg a Creacity tervező csapatot a Diákvárost előkészítő felmérés és tervezés elvégzéséhez, mely végéhez közeledik. Ehhez kapcsolódóan az utolsó workshopot szervezték meg május 3-án az A38-on.

A rendezvényen a felsőoktatási ágazat- és fővárosi felsőoktatási intézmények-, valamint hallgatói vezetők vesznek részt, hogy a véglegesítés folyamatával kapcsolatban elmondhassák meglátásaikat.

Az előkészítési munkákba bekapcsolódott a HÖOK is, amely az urbanisztikai szempontok mellé rendre becsatornázta a hallgatói érdekeket is, hogy a megvalósuló városrész tényleg az egyetemisták igényei szerint alakuljon. Az előzetes terv elkészítése után nemzetközi tervpályázatot írnak ki, amelynek eredményeként létrejöhet hazánk történetének egyik legnagyobb felsőoktatáshoz kapcsolódó beruházása.

A több mint 8 ezer új férőhelyes Diákvárosról ITT írtunk bővebben.