"Nekem az akarat ad erőt!" - interjú Fóris Norberttel

A sport erőt ad, fejleszti a kitartásod, kihívások elé állít, de van, hogy épp azt tanítja meg, hogyan állj fel a vereség után. A legfontosabb, hogy élvezd ki minden pillanatát! Fóris Norbert is így tesz. Ő nem mindennapi fiatal: a diplomák mellett az érmeket és élményeket is halmozza sporttevékenysége során, mindezt látássérültként. Álma, hogy kijusson a 2024-es paralimpiára. Gyömbér, hűséges négylábú bajtársa lelkes szemlélője sportéletének. Norbertet sportolási szokásairól kérdeztem. 

Sok interjú készült már veled. Az egyik arról szólt, milyen sok diplomád van. Pontosan mennyi is?

Fóris Norbert: A Testnevelési Egyetemen - látássérültként elsőnek - sportszervező szakon végeztem, majd a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közigazgatás-szervező lettem. Utána a Széchenyi István Egyetem rekreáció mesterképzésére kezdtem járni, miközben levelező szakon végzem a közösségi és civil tanulmányok mesterszakot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Így összeszámolva ez négy diplomát fog majd jelenteni, ami a jövőben tovább bővülhet, ugyanis doktori képzést is el szeretnék kezdeni.

Ez nem semmi, gratulálok! És most a sportról! Milyen szerepet tölt be az életedben?

F.N.: A sport már gyermekkorom óta meghatározza a mindennapjaimat. Nagyon szeretek sportolni, azt nézni és szervezni is. Nekem az akaraterő megtestesülését jelenti a sport. 

Van kedvenc sportágad?

F.N.: Nézni legjobban a labdarúgást, a kézilabdát és a vízilabdát szeretem, gyakorolni pedig a dzsúdót, a futást és az evezést szeretem a legjobban. 

FN_győri kupa_ezüstérem

 

Milyen sportokat próbáltál már?

F.N.: Jelenleg versenyszerűen dzsúdózok, evezek és futok, de kipróbáltam már az úszást, a jégkorcsolyát, a sakkot, a csörgőlabdát és az atlétika egyes szakágait, illetve még a síelést és a teljesítménytúrázást is. 

Mennyit sportolsz átlagosan egy héten?

F.N.: Hetente 8-10 edzésem van: három dzsúdó, három futás, ezen felül kettő vagy három evezés. 

Látássérültként nem lehet egyszerű a sportolás. Hogyan kell ezt elképzleni? 

F.N.:  A futást és az evezést segítővel, a dzsúdót természetesen egyénileg végzem. A futás esetében egy rövid szalaggal vagyunk összekötve és az engem segítő folyamatosan tájékoztat, ha bármit ki kell kerülni, át kell lépni, milyen távolságot futottunk le, vagy éppen ami egyénileg nekem fontos. Az evezés esetében mögöttem ül egy látó segítő, aki tartja a hajót, én pedig evezek. A dzsúdónál a küzdelmeket kétkezes megfogásból indítjuk, ezen felül más különbség nincsen a látókhoz képest.

FN_miskolci edzőtábor

 

Mi ad erőt, ha néha úgy érzed, már nem bírod? 

F.N.: Nekem az akarat ad erőt, és az, hogy a szemem előtt lebeg a cél: hogy résztvegyek a paralimpián. Másoknak szerintem az kell, hogy erőt adjon, hogy bármilyen nehéz is, mindig keresni kell a lehetőséget a sport elkezdésére, újrakezdésére, folytatására. 

Mi az a sporteredményed, amire a legbüszkébb vagy?

F.N.: Arra vagyok büszke, hogy egy befogadó és segítő közegben sportolhatok. Ha egyszer lehetőségem lesz részt venni a paralimpián, arra az eredményre igazán büszke leszek. 

Van példaképed, akire felnézel, ha sportról van szó?

F.N.: Természetesen az eddigi összes edzőm és minden olyan sportoló példaképem, aki az esetleges nehézségek ellenére nap mint nap a saját jó eredménye eléréséért dolgozik. Nem is tudom pontosan, példaképet kit tudnék megnevezni, talán a Lőrinc testvéreket a birkózás terén, akik az idei olimpiai játékokon végül révbe értek. Az a kedvenc sportolóm, aki az eredményei ellenére is szerény marad és tiszteli az ellenfeleit. 

Szerinted mi a jó a sportban? 

F.N.: Azt gondolom, a sport feltölt, élményeket ad, segít a stressz leküzdésében és nem utolsósorban fittség érzetet ad, amire véleményem szerint sokan vágynak, már csak ezért is érdemes elkezdeni sportolni!

Mit üzensz az olvasóknak? 

F.N.: Én csak azt üzenem, hogy akaraterővel szinte bármit el lehet érni, és soha nem szabad feladni!

Fóris Norbertnek a továbbiakhoz is sok sikert kívánunk! 


Fecser Zsuzsanna

A képek forrása: Fóris Norbert Facebook oldala