Rejtett szupererőnk

Sokszor úgy érzem, hogy a dolognak a felelősségét fel sem fogjuk: különösen igaz ez olyan témákban, melyek sok embert érintenek és foglalkoztatnak, és sokan keresik az adott témával kapcsolatban a kapaszkodót és a saját megküzdési stratégiát – akár más emberek soraiban, gondolataiban, tanácsaiban.

A lelki egészség téma ilyen: talán sosem voltak még ennyire népszerűek az önsegítő, önfejlesztő, pszichológiai fókuszú tartalmak az interneten.

Veszélyes és csúszós terep ez, nem csak az önjelölt tollforgatóknak és megmondóknak, de még a szakemberek számára is.

Saját tartalomfogyasztásunkon is észrevehetjük, hogy - akarva-akaratlanul, de számolatlanul – botlunk bele a témával foglalkozó írásokba, podcastekbe, videókba, előadásokba és eseményekbe. Mivel saját, és társaink lelki egészsége minket, egymásért felelősséget érző egyetemistákat is érdekel, és barátainkkal a mindennapi beszédtémáink közé tartozik, úgy gondoltuk, hogy érdemes lehet egy egész hónapnyi kommunikációs kampányt szentelni neki – ezzel is dúsítva és reményeink szerint gazdagítva azokat a nézőpontokat, melyek eddig már elérhetőek voltak ebben a témában.

Néha azt érezhetjük, hogy másoknak a saját életünkről és kihívásainkról sokkal határozottabb és sarkosabb véleménye van, mint önmagunknak –

ezért is érezzük fontosnak azt, hogy reflektáljunk, írjunk, beszéljünk – legfőképpen egymásnak, egymásról.

A lelki egészség témával – nem megalapozott vagy szakmailag alátámasztott – véleményem szerint azért foglalkozunk, mert az emberi természetünkből fakadóan szeretnénk kiegyensúlyozott, sikeres, boldog – végsősoron önazonos és jó emberek lenni. Azért foglalkozunk vele ennyit, mert úgy érezhetjük, hogy ennek az állapotnak az eléréséhez sok segítségre van szükségünk, hiszen sem saját képességünk, sem a körülmények nem ideálisak ahhoz, hogy önerőből elérjük.

Én hiszek abban, hogy mindenkinek van egy titkos szuperképessége.

Szuperképesség ahhoz, hogy a mindennapi életünk kihívásait könnyebben átugorjuk és magunk mögött hagyhassuk. Ez a képesség pedig az, hogy meg kell tanulnunk kellő perspektívából vizsgálnunk és értékelnünk saját életünket. Ehhez viszont fel kell szabadítani és befogadóvá kell tenni a hozzáállásunkat olyan kérdésekben is, melyről azt hittük, hogy karakterünk esszenciális részét képezik.

Nem szabad csőlátásúnak lennünk saját életünkkel, problémáinkkal, meggyőződéseinkkel kapcsolatban. Napi szinten tapasztalatom, hogy az ember mennyit tanulhat és fejlődhet egyszerű beszélgetések alkalmával is, amikor el tudunk szakadni a saját egónktól és igazunktől, és szinte csak és kizárólag a másik világára és megközelítésére fókuszálunk.
Amikor úgy érezzük, hogy konfliktusba keveredtünk – legyen az akár emberi, szakmai, magán vagy közösségi – mindig próbáljunk meg az adott problémától mentálisan és emocionálisan egy lépéssel hátrébb lépni, és objektíven, a saját hozott és tanult képességeinkkel kiértékelni és elemezni az adott szituációra illeszthető stratégiáinkat. Ha bonyolult dolgokat megpróbálunk a lehető legegyszerűbben megfogalmazni, az jó alapot adhat arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk az egyensúlyi állapotunkhoz.
Ha őszinték vagyunk saját magunkhoz, és másokhoz is, a problémáink gyökerét sokkal hamarabb megtaláljuk, ezáltal jó eséllyel előbb is születik rájuk megoldás. Az első megérzés, információ és indulat mindig megbízhatatlan – nem mindig helytelen, de számtalan példát fel tudunk hozni az életünkből, amikor napokkal, hónapokkal (vagy akár már órákkal) később is teljesen fölöslegesnek tűnik az, hogy bosszankodtunk valamin, összevesztünk valakivel, vagy túl nagy jelentőséget tulajdonítunk az adott problémának az életünk egészét tekintve.

Következő soraim inkább impulzív gondolatbuborékként, mintsem életvezetési tanácsként értendők (ha jót akartok magatoknak, egyetlen betűmet se veszitek annak): reprezentatívnak nem nevezhető tapasztalatom alapján boldogulásunk és boldogságunk nagyban függ attól, hogy mennyire tudunk felelősséget vállalni a saját életünkért, személyiségünkért, döntéseinkért, érzéseinkért, kapcsolataink minőségéért.
Rendkívül csábító a felelősséghárítás életünk számos területén: miért vagyunk boldogtalanok, miért nem mozgunk eleget, miért nem haladunk eléggé a tanulmányainkkal, miért nem találjuk meg életünk szerelmét. Kérdés sem férhet hozzá, hogy mindenki élete bonyolult, szenzitív és unikális: mindenkinek az életében megtalálható egy olyan hálózat, mely egymásra térben és időben hatni képes interakciók és minőségek összességéből áll.

Senki sem születik ugyanolyannak, senki sem születik ugyanolyan körülmények közé, mégis véleményem szerint ezen különbségek (és esetleges igazságtalanságok) legjobb ellenszere az, hogyha a saját életünkért és cselekvéseinkért mi magunk vállaljuk a felelősséget, és számolunk el velük a lelkiismeretünk felé. Meg kell tennünk mindent, hogy jól legyünk, és hogy a számunkra fontos dolgok rendben legyenek az életünkben. Helyettünk ugyanis senki sem fogja megtenni.

Nem mindig sikerül, nem mindig egyszerű, de törekedni kell rá, és ha kell, kérjünk segítséget.

Véleményem szerint túl rövid az életünk ahhoz, hogy folyamatosan úgy érezzük, hogy boldogságunk, sikereink, kiegyensúlyozottságunk inkább külső körülményektől és emberektől függ, mint saját magunktól. Miután megtörténik a szembenézés, lehet, hogy egyszerre soknak tűnik a feladat ahhoz, hogy legyen kedvünk nekiállni saját életünk to-do listájának kipipálásához, de ahogy fent is írtam: a legbonyolultabb dolgok is leírhatóak rendkívül egyszerűen, és ha erre törekszünk, egy lépéssel közelebb kerülhetünk a saját lelki békénkhez és boldogságunkhoz. Ha tudjuk, hogy rajtunk múlik leginkább, nagyon kevés akadály lesz leküzdhetetlen. Ha elfogadjuk, hogy életünk egyszeri és megismételhetlen, úgy talán motivációt is könnyebb meríteni a mindennapokhoz.

Köszönöm, hogy velünk tartottatok a FILE projekt érzelmi hullámvasútján.

Nem komolyanvehető záró statementként engedjétek meg, hogy megosszam veletek kedvenc mondatomat, mely a legtöbb esetben személyes megküzdési stratégiám alapgondolatának is tekinthető:

„Fejben dől el!”

Murai Lackó

a HÖOK elnöke