Okosnak lenni menő

Mond Neked valamit a Töprengő? 2020 márciusán született meg ez a kvíz-sorozat, mely gyorsan népszerű lett az egyetemi hallgatók között. Három évvel később az online térben történő versengések után, végre személyesen is folytatódhat a kihívások teljesítése.

Repüljünk vissza az időben egészen pontosan három évet. 2020 mindenki számára viharos, hullámvölgyekkel teli év volt. Ekkor álmodta meg pár BGE-s hallgató a Töprengőt, azzal a céllal, hogy izgalmas, de mégis edukatív tartalmakat készítsenek, minden olyan egyetemistának, aki nem tudja mivel üsse el az idejét. Eleinte havonta, majd hetente jelentek meg izgalmas témák és kérdések, melyek nagy népszerűségnek örvendtek már nem csak a BGE-s egyetemisták körében. 

 

A BGE-s - HÖOK-ös szervezőcsapat májusban  szervezte meg a QuizMania Vol.1-et, ahol változatos témákban mérettették meg magukat a csapatok, immáron személyesen. Olyan kérdésekre kellett tudni a választ, mint például melyik a leggyorsabb állat (amúgy nem a gepárd), mit jelent az a szó, hogy köped, vagy ki volt az Aranycsapat kapusa. A következő forduló hasonlóan új és ötletes témákkal várja a játékosokat.

 

A szervezők célja, hogy egy eseményen belül kapcsolják össze az , edukatív értékteremtést, és az élményszerzést, mely egyben remek lehetőséget biztosíta budapesti egyetemista közösségek közötti kapcsolatépítésre is.