Egy nap még fiatal vagy és bohó, másnap meg nem tudod melyik illatú öblítőt válaszd...
“Nehéz a felnőtt élet!” - mondogatjuk mostanában a barátnőimmel. Beléptünk abba az életszakaszba, hogy szeretnénk már teljesen önállóak lenni, de valahogy még vissza-vissza tekintünk az egyetemi évekre, valamint a felhőtlen mindennapokra. Hányszor problémáztunk azon, hogy tanulni kell egy zh-ra vagy egy újabb beadandót kell írni. Most pedig? Parfümök helyett öblítőt szaglászunk a boltban.
Mivel a sors hozta, hogy a négy barátnőmmel három különböző városban lakunk így többnyire marad a chat és a videóhívás a mindennapokban. Tegnap éppen szóba került, hogy ki mit fog venni a kuponnapokon, és nevetve konstatáltuk, hogy a különböző ruhadarabok és a felesleges sminktermékek sorát felváltotta a mosószer, vízkőoldó és a különböző tisztítószerek listája. Majd azon kaptuk magunkat, hogy receptekről beszélünk és arról, hogy vajon melyik porszívó lehet a legjobb. Nevettünk ezen is. De azért valahol elgondolkodtatott, hogy milyen gyorsan telnek a napok, a hetek, a hónapok, majd az évek.
Kivétel a 2020-at, mert ugye azt nem számoljuk sem az életkorban, sem a naptárban.
Olyan gyorsan illannak el a napok a fejünk felett, ami magával hordozza a felnőttéválás keserédes ízét. Vártuk, hogy a magunk urai legyünk, hogy senki ne szóljon bele a dolgainkba, most pedig néha bármit megadnánk azért, hogy valaki megmondja, hogy mihez kezdjünk magunkkal. Én ezeket a gondolatokat élem meg az utóbbi hetekben.
De itt vagyok a jelenben, teljesítek, csinálom a feladataim, élem a saját életem és próbálom úgy alakítani ahogy a legjobbnak látom. Közben figyelek arra, hogy megmaradjak Önmagam, hogy a sok munka ellenére ne hanyagoljam el a barátaim, beszéljek a családommal, de azért bevásárolni is eljussak. Szerencsémre azzal sosem volt bajom, hogy egyedül intézzem a dolgaim, de ez most más. Itt vagyok egy idegen városban, idegen emberek között. Eljárok nap mint nap dolgozni, hazaérek, majd megcsinálom az otthoni teendőket, közben próbálom kézben tartani magam körül a dolgokat, de néha azt érzem, hogy másra sem vágyom, csak hogy bámuljak ki a fejemből, csendben és nyugalomban. De közben azt is érzem, hogy még élnem kell, szórakoznom kell, világot látni. Majd eszembe jut, hogy “de reggel dolgoznom kell”, így többnyire marad a TV előtt bámulós jelenet. Minden életszakasznak megvan a maga szépsége és nehézsége. Én szerencsére a mostaninak is látom mindkét oldalát. Felnövünk és rájövünk, hogy ez olyan gyorsan következett be, hogy fel sem tudtunk eszmélni. De tesszük a dolgunk, jó időben és jó helyen.
Tehát felnőttem, de élvezem! A legtöbbször... Néha lennék még 18, kezdeném elölről, de tudom, hogy soha nem csinálnám másképp.
Bajkó Kinga