Már 20. éve Siófokon!

2023. március 30. - április 2. között került – immáron 20. éve – megszervezésre a HÖOK tavaszi vezetőképzője, Siófokon, a Balaton Hotelben. Az előző, őszi eseményhez hasonlóan most is közel 350 hallgatói képviselő vett részt, hogy az általa gondozott területen tapasztalatot szerezzen és megismerje a többi intézményben tanuló, hasonló szerepkört betöltő fiatalt.

A csütörtöki nap a már-már hagyománnyá vált közéleti blokkokkal kezdődött, ahol Sövegjártó Virág, tudományszervezésért és kutatásért felelős elnökségi tag moderálása alatt a világban történt eseményekről hallgathattunk előadásokat, különböző előadóktól. 

Első meghívottunk Golovics Milán pénzügyi szakértő volt, akivel megvitattuk a Silicon Valley Bank csődjét, és annak következményeit a globális bankszektorra és Magyarországra nézve. Ezek után elkalandoztunk a kripto valuták és NFT-k világába, majd kitérőt tettünk a GameStop botrányra is.

Később egy kerekasztal beszélgetésre került sor, ahol Hidvéghiné dr. Pulay Brigitta, jogász, környezetpolitikai tanácsadó; Dr. Gelencsér András, vegyészmérnök, légköri anyagok és szennyezések kutatója és a Pannon Egyetem rektora; illetve Litkei Máté, klímapolitikai elemző beszélgetett a környezetvédelem jelenlegi helyzetéről és potenciális jövőjéről Magyarország és a világ szempontjából.

A beszélgetések után, a nap lezárásaként, különböző feladatokkal mérhették össze ügyességüket az induló csapatok az egy perc és nyersz keretein belül.


A pénteki és szombati napok reggeltől késő délutánig a szekciókkal teltek. Minden képviselő, a korábban általa választott, feladataihoz közelálló blokkhoz csatlakozhatott. A résztvevők a  következő 10 lehetőség közül választhattak: felsőoktatási stratégiaalkotás, szervezetirányítási készségek, tudományos és szakmai közösségek, tanulmányi érdekképviselet és a minőségbiztosítás eszközei, kommunikáció, sport és hallgatói szolgáltatások, rendezvények, juttatások, utánpótlás, és alapozó szekció. 

Természetesen az esti programok sem maradtak el, így pénteken egy kvíz estre került sor a levezető buli előtt. 


Felbuzdulva az őszi vezetőképző tojásos feladatának sikerén, a HÖOK elnöksége újabb csapatépítő játékot talált ki erre a célra, a HÖOK Bingo formájában. A résztvevők egy lapot kaptak, amelyekre olyan állítások kerültek fel, mint például “Legalább háromszor volt már efotton” vagy “Részt vett már Pixa buliban”. A feladat az volt, hogy a versenyzők megtalálják azt a személyt akire az adott állítás illik, és szerezzenek tőle egy aláírást, ezzel is ösztönözve az ismerkedést.


A rendezvényt egy plenáris üléssel zártuk, ahol a szekcióvezetők összefoglalták az elmúlt napok történéseit és megköszönték a számukra megszavazott bizalmat.


Az év első vezetőképzője – a visszajelzések, és értékelések alapján  – nagyon kellemes hangulatban telt. Köszönjük mindenkinek aki csatlakozott hozzánk. Találkozzunk 2023. június 23-án, a HÖOK Szabadegyetemen!

 

Kazár Bence