Tisztújító közgyűlést tartott a HÖOK Komáromban

Tisztújító közgyűlést tartottunk a hétvégén Komáromban, melynek házigazdája nem más volt, mint az ELTE. Az október nyolcadikai közgyűlésen Eszterhai Marcellt, az ELTE hallgatóját választották meg a HÖOK elnökének, megbízatása pedig 2023. január 1-én kezdődik és 2 évre szól. Marcell az elmúlt években betöltött intézményi képviselői, pályázatokért felelős alelnöki tisztséget, majd ELTE EHÖK elnök volt 2020-ig, míg nem a HÖOK-ban a részvételiségért felelős elnökségi tagnak választották.


Programjában szerepel a tagintézményekkel kialakított partneri kapcsolat és az állandó párbeszéd fenntartása, hiszen együttműködéssel, konstruktív javaslatainkkal hozzá kell járulnunk a felsőoktatás folyamatos fejlesztéséhez. Emellett elmondta, hogy érdekképviseleti szervezetként prioritásként kellene kezelnünk a hozzáférhető és minőségi oktatás meglétét. Ennek fenntartásához elengedhetetlen a hallgatói önkormányzatok nyitottsága és jelenléte a minőségbiztosítási és oktatásfejlesztési platformokon a felsőoktatási intézményeken belül. Ezeknek az eredményessége és becsatornázottságuknak a növelése jelentheti a Hallgatói Mozgalom számára a minőségi felsőoktatás zálogát.


A megválasztott elnökség tagja és betöltött tisztségei:
·      Paragh Bianka: Elnökhelyettes
·      Zelenák Dávid: Szervezetfejlesztésért felelős alelnök
·      Balogh Ákos: Sport
·      Bódig Péter: Rendezvények
·      Dibusz Bendegúz: Külügy
·      Sövegjártó Virág: Tudományszervezés és kutatás
·      Tóth Dávid: Diákjólét
·      Vályi Nagy Dávid: Szolgáltatás
·      Varga Levente: Szakmai szövetség


A közgyűlésen felszólalt Dr. Borhy László, az ELTE rektora és Dr. Scheuer Gyula az ELTE kancellára is. Továbbá beszédet mondott Komárom város polgármestere Molnár Attila, Dr. Görgy László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár és Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott. Természetesen Dr. Kiss Tamás ’56-os hős, a HÖOK tiszteletbeli elnöke és a MEFESZ alapítóelnöke is felszólalt Gulyás Tibor innovációért felelős helyettes államtitkár és a HÖOK korábbi elnöke mellett. Murai László köszönő beszédében kiemelte az egyetemi identitás fontosságát, és hozzáfűzte: erre országos és intézményi szinten továbbra is figyelmet kell fordítanunk, hiszen ettől lesz erős hallgatói közösségünk.


A HÖOK kiáll a pedagógusok és a diákok mellett, így a Közgyűlésen többek között elfogadtuk a szolidaritási közleményünk a pedagógusok helyzetével kapcsolatban, ugyanis pedagógusok nélkül nincs jövő - és ez nem világnézeti kérdés.

A Közgyűlés egész ideje alatt megtekinthető volt debütáló új mozgó kiállításunk, mely a felsőoktatás és a hallgatói közösségek történelmét mutatja be az első európai egyetemektől egészen napjainkig.