Új elnökségi tagot is választott a HÖOK 2023 őszi Közgyűlése

Győrben került megrendezésre a Széchenyi Egyetem vendéglátásában a 2023 őszi HÖOK Közgyűlés ülése, mely alkalommal a képviselők új elnökségi tagot és választmányi tagokat is választottak.

Szombaton a délelőtti órákban kezdődött a Közgyűlés, melyet Prof. Dr. Friedler Ferenc a Széchenyi Egyetem rektora nyitott köszöntő beszédével. Az ülést Vályi Nagy Dávid, a Széchenyi Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke vezette. Az elnökségi tagok beszámolóját követően Sövegjártó Virág, a HÖOK tudományért és kutatásért felelős elnökségi tagja ismertette a HÖK képviselői kutatás koncepcióját és céljait. Bemutatójában kihangsúlyozta, hogy a kutatás eredményei feltárják a HÖK képviselők motivációit, az önkormányzatiság felé állított elvárásaikat, mindezek pedig segíteni fognak napjaink hallgatóiban kialakult álláspontok átfogóbb megértésében, ezért képviselő társait is buzdította a kérdőív kitöltésére és népszerűsítésére.

 

Leköszönt pozíciójáról Tóth Dávid, a HÖOK diákjólétért felelős elnökségi tagja, utódjának a közgyűlés pedig Horváth Dominikot, a Pécsi Tudományegyetem frissdiplomás jogászát választotta meg. Dominik bemutatkozásában kiemelte, hogy  a hallgatók és a hallgatói mozgalom irányába is elhivatottságot érez, ez pedig úgy tűnik, hogy a közgyűlésben is szimpátiát váltott ki, ugyanis a képviselők meg is választották az új elnökségi tagot. Napjainkban az inflációs környezet a hallgatók anyagi helyzetét is nagyban megnehezíti, így a diákjólét területe az elkövetkező időszakban talán fontosabb lesz, mint valaha. 


Az elnökségi tagon túl a HÖOK Választmányának tagjait is megválasztotta a Közgyűlés, akik az intézmények képviselőjelöltjei közül kerültek ki. Az összetételt meghatározó kvóták biztosítják, hogy a nagy hallgatói létszámot lefedő egyetemek mellett a kis létszámú intézmények is biztosan mandátumhoz jussanak annak érdekében, hogy az alacsonyabb hallgatószámú intézményekre jellemző problémák is biztosan országos fókuszt kapjanak. Két közgyűlés között ez a 17 fős testület hozza meg a döntéseket az országos ügyekben, valamint készíti elő a soron következő közgyűlés témáit.

 

A közgyűlést követően este a külhoni magyarok nemzetpolitikában betöltött szerepéről, politikai részvételről és társadalmi aktivizmusáról beszélgettünk a Nemzetpolitikai Ifjúsági Kör első ülésén. A beszélgetésen vendégünk volt Dr. Morvai Tünde, az MTA Határon Túli Magyarok Titkárságának osztályvezetője, a határon túli oktatás, ifjúság és elit kutatója és Kotiers Róza, politikai elemző, civil aktivista, a HÖOK tagszervezetének a Diákhálózatnak a korábbi elnöke is. A beszélgetést Orosz Kiss Réka, a Fórum Kisebbségkutató Intézetet munkatársa és a DH jelenlegi elnöke, illetve Menyhárt Barbara, a HÖOK Külhoni Programjának és Diaszpóra Mentorprogramjának vezetője moderálták. A beszélgetés során megvizsgáltuk a szlovákiai előrehozott választások kampányát, kifejezetten abból a szempontból, hogy hogyan szólítja meg a fiatalokat, milyen üzeneteket közvetít számukra, milyen mértékben képes részvételre ösztönözni a huszonéves korosztályt.