„Majd hétfőtől…”

Pár hónappal ezelőtt elérkezett egy olyan szakasz az életembe, ami kicsit megtört. Azt mondtam jól vagyok, egyébként ez így is volt, de a semmittevés, az agyalás nem tett jót nekem. Sok barátom mondta, hogy kezdjek el sportolni, kapcsolódjak ki, keressek valami olyan mozgást, ami levezeti a feszültséget.

Sosem hittem abban, hogy egy sport el tud feledtetni velünk bármit is, azt hittem ez csak a sportolók egyik jó dumája. Majd egyre többet kezdtem el gondolkodni azon, hogy csak adni kellene ennek a sport dolognak egy esélyt. Aki ismer az tudja, hogy elég karakán személy vagyok és régóta érdekelt már a boksz, de sosem jutottam el odáig, hogy rávegyem magam arra, hogy ki is próbáljam. Majd, amikor elhatároztam, hogy rendben, kezdjünk bele éppen indult el új csoport, kezdőkkel, lányokkal... mi ez, ha nem Isten akarata?

Azóta élünk szerelemben, én és a boksz. Imádok járni. Imádom a zsákon levezetni a feszültséget. Imádom a hangulatot, ami körbevesz amikor belépek a terembe.

Ez lett az én személyes terápiám.

A hely, ahol nem gondolkozok semmin, a hely, ahol annyira elfáradok testileg, hogy néha azt sem tudom, hogy jutok haza, de annyira feltölt lelkileg, hogy azt érzem, enyém a világ. A mozgás határozottan jót tett a testemnek, de a lelkemnek talán még többet. Megtanított arra, hogy igenis át tudom lépni a saját határaimat, hogy amikor azt érzem, hogy nem bírom tovább, még valahol mindig van bennem erő arra, hogy teljesítsek. Megtanított arra, hogy sokszor nem azért nem sikerül valami, mert képtelenek vagyunk rá, hanem mert rossz technikával próbálkozunk és egy kis koncentrációval mennyivel többre vagyunk képesek!

Rávilágított arra, hogy mindig van feljebb és feljebb, minden nap megküzdünk önmagunkkal és a képességeinkkel. Az pedig egy elképesztő érzés, mikor saját magad megleped azzal, hogy mennyit bírsz el. Pokolian nehéz elkezdeni, az első két-három alkalom kínszenvedés, sírsz, izzadsz, azt mondod, hogy soha többe nem akarod ezt csinálni, hogy meg fogsz halni, nem kapsz levegőt és még sorolhatnám. Majd ráébredsz arra, hogy alig várod, hogy indulhass, hogy rutinná válik, hogy elkezd hiányozni, ha kihagysz egy edzést, ráeszmélsz arra, hogy az életed részévé vált egy olyan tevékenység, amit addig elképzelhetetlennek tartottál.

Így rájöttem, hogy az, hogy a sport és a lélek kapcsolata létezik, nem csak egy duma. Létezik, de még mennyire, hogy létezik! Így kezdtem el a sportot használni terápiának, így szerettem bele a bokszba, így jött el végre az én bizonyos hétfőm is. 

Bajkó Kinga