Csapó 1,2,3! Mozgóképek problémá(nk)ra
Film. Bemutat. Ismertet. Elvarázsol. Magával ragad. Feledtet. Érzelmet vált ki. Endorfint termel. Tudást ad. Kiszakít… sorolhatnám még, hogy mennyi tulajdonsággal rendelkeznek az audiovizuális képkockák, melyek történetként elevenednek meg a filmvásznon, akarom mondani az előfizetett streaming szolgáltatóknál.
Műfajok sokasága adhat reményt, mozdíthat el a szürke, gondterhelt napokból. Olykor jó leülni és csak elindítani egy filmet. Nézni és érteni. Nézni és megérteni. Nézni és rádöbbeni a lényegre, a döntésre, a következő lépésre.
„Bárcsak lenne egy jó súgó, mint a színházban, aki a pinceablakból súgná a csattanós választ, hogy a félénkeké legyen az utolsó szó.”
- hangzik az Amélie csodálatos élete című filmben. Én pedig azt mondom bárcsak lenne egy narrátor, aki olykor támogat a nehéz, kilátástalan helyzetben, vagy csak annyit mond, hogy nézd meg ezeket a filmeket és lehet jobban leszel…
Ízek, imák szerelmek – Ez az a film, amit bármikor meg tudok nézni bármilyen élethelyzetben is vagyok. Valahogy mindig tud újat mondani vagy új színben feltüntetni egy-egy helyzetet.
A boldogság hiányának felismerése, az önmagunk megtalálásának folyamata nagyon szépen rajzolódik ki a film egészén és mindez varázslatos helyszíneken játszódik.
Az Ízek, imák szerelmek nekem azt mutatja meg, hogy soha nem késő lépni és változtatni a nehéz helyzeteken, hogy fontos önmagunk megtalálása, hogy a hitnek és a szerelemnek óriási ereje van és mindezek együttesen adják az élet ízét, azt a jól ismert boldogságot.
Amélie csodálatos élete – az a bizonyos francia film számomra. Az élet apró örömei szinte minden képkockán felvillannak.
Apró öröm, mennyire lekicsinylően hangzik.
Pedig mennyi minden lehet az… a rohanás, frusztráció, a szorongás és a folyamatos jelenlét mellett a figyelmünk elsiklik az apró dolgokon.
A játékos gesztusok, a hóbortos felebaráti emberszeretet, a részletekben elveszett figyelem kimozdít az unott hétköznapokból.
Amélie csodálatos élete néha szürreálisan is csodás. Vajon tényleg ez a csoda? Lehet valakinek csodás élete? És ha igen, akkor az ilyen lenne? A fifika, ami a filmet átszővi mindenesetre mesteri. A szürke napokat színnel és élettel tölti meg, mindezek mellett pedig felhívja a figyelmet azokra az örömökre, amikről oly’ gyakran megfeledkezünk.
Fájdalom és dicsőség - az alkotás művészete, a szenvedély ezer arca, a fájdalom majd a dicsőség, a remény és szerelem együttesét alkotja ez a spanyol film. A múltban merengés, a visszatekintés felmagasztalja a megannyi kín által elért sikert.
A főszereplő bánatát feledtető művészi szabadság a vigasz szimbólumaként jelenik meg. A nehéz gyermekkor, az elutasítás, és megannyi fájdalom feldolgozása, vagy nevezzük terápiás feldolgozásnak hozza meg a sikert és dicsőséget.
Számomra a film, azt sugallja, hogy egy-egy adott kilátástalan helyzet idővel pozitívan hathat az életünkre és néha az a szituáció, nehézség adja a siker kulcsát melyre akkor, abban a borús helyzetben nem is számítunk. Talán erre mondhatjuk, hogy minden rosszban van valami jó.
A kiválasztott művek nem garantálják a csoda receptet a boldogsághoz vagy ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat… Életünk rossz jeleneteinek csapói egy-egy nehéz helyzetben lehet ismerősen villan majd fel. A kérdés, hogy hány felvételt engedünk meg magunknak és hiszünk-e abban a bizonyos Happy end!-ben.
Én biztos vagyok, hogy mindegyik film ad valami pluszt, valami újat, valamit, amit magammal vihetek az élet rendezte valóságba...
Jánosik Zsuzsanna
A képek forrása: unsplash.com