Öt tévhit az asszertivitásról

Ismerősek ezek a mondatok? Lépcsőházi gondolkodók fejében járnak gyakran ilyenek. Azokéban, akik egy-egy konkrét szituációban, ott és akkor nem túl rutinosak abban, hogy a valós érzéseiket, szükségleteiket, véleményüket nyíltan kommunikálják a másik fél felé. 

Utólag pedig már hiába bosszankodnak, hiszen addigra már tiszteletlenek voltak velük, átlépték a határaikat, rájuk sóztak egy csomó plusz feladatot, vagy szimplán csak nem vették figyelembe a véleményüket vagy érzéseiket. 

Hasonló problémák esetén, a témában keresgélve előbb-utóbb általában az asszertivitás témakörénél, asszertív témájú tréningeknél, könyveknél, cikkeknél, előadásoknál lyukadunk ki. 

Dacára a rengeteg hozzáférhető forrásnak, az asszertivitás kapcsán számos félreértés, tévhit kering. 

„Állítani”, „kinyilvánítani”, „igényt formálni” „megszabadítani”, „megvédeni” – hogy csak néhány példát említsek az asserto 3 latin ige jelentéseiből, amiből maga a kifejezés is ered. Elolvasva a magyar megfelelőket, dióhéjban érezhető is az asszertivitás összetett fogalmának az esszenciája. A fogalom és eszköztárának részletes ismertetése helyett azzal próbálok most kedvet csinálni a mélyebb utánajáráshoz, hogy bemutatok röviden néhány gyakori téves elképzelést ezek közül.  

Tévhit 1: Aki asszertív, az önző?
Tény, hogy az asszertivitás egy olyan kommunikációs eszköztár, viselkedésmód (de sokkal helyesebbnek tartom szemléletként tekinteni rá), amikor képesek vagyunk úgy részt venni egy társas helyzetben, hogy azt mondjuk mindenféle köntörfalazás nélkül a másiknak, amit szeretnénk, és nem mondunk olyasmit, amit nem szeretnénk. 

Önzőnek hangzik? Sokkal inkább őszintének! 

Az, hogy saját érzéseinket, gondolatainkat, véleményünket, igényünket nyíltan és érthetően kifejezve felvállaljuk, még nem jelenti azt, hogy ezt a másik félen keresztül gázolva kell megtennünk. A cél nem az, hogy lenyomjuk a másik torkán az akaratunkat. A hangsúly sokkal inkább az egyenes, világos kifejezésmódon van (már, ha úgy döntünk, hogy szeretnénk ezeket megosztani a másikkal). 

Tévhit 2: Aki asszertív, az rideg és agresszív?
Kezdő asszertívok gyakran esnek át a ló túloldalára: mindenre jó hangosan nemet mondanak és szinte a végsőkig elmennek, hogy „képviseljék önmagukat”. Rengeteg túlkapásba is belefuthatunk, amikor egy-egy megszólalás a „jogom van hozzá, hogy …” felvezetéssel kezdődik. Elég csak bármely tetszőlegesen kiválasztott mondat elé biggyeszteni, és máris mehet a #assertiveness az Instagramra. 

Az asszertivitást önérdekérvényesítésnek szokás fordítani.

Értelmezésemben azonban ez egy szemlélet, amely sokkal inkább jelent tiszteletet, mind önmagam, mind a partnerem felé.

Tény, hogy a nemet mondás, a saját határaink meghúzása, az asszertív jogaink tudatosítása mind annak az eszközei, hogy saját magunkat ügyesebben, hitelesebben képviseljük. De ha mindezt hangosan, erőszakosan, a másik fél partnerként kezelése vagy figyelembevétele nélkül tesszük, joggal haragítunk magunkra vagy idegenítünk el magunktól másokat. 

Tévhit 3: Mindig kötelező asszertívnak lenni
Az két külön dolog, hogy ismersz valamit, és az, hogy úgy döntesz, alkalmazod ezt az ismeretet. A hétköznapok során rengeteg olyan helyzet adódik, amikor nem „éri” meg felszólalnod, kiállnod magadért. Vagy, az adott szituációban egyszerűen nem teheted meg. 

A döntésedet sok tényező összjátéka adja meg: kiről és miről van szó pontosan, mennyi időtök van, milyen következményekről beszélünk stb.

Egy-egy helyzetet látva választhatod azt a stratégiát is, hogy passzív magatartást veszel fel, és egyszerűen csendben maradsz.

Ahogyan például kritikát sem kötelező minden alkalommal megfogalmazni, amikor csak eszünkbe jut, hiába ismerjük a módját, hogyan tehetjük meg a másik fél megsértése, megalázása nélkül. 

Tévhit 4: Elég néhány szófordulat, hogy asszertívak legyünk
Az asszertív kommunikációnak lényeges eleme a kifejezéseink megfelelő megválasztása. Legtöbben az énüzenetek alkalmazására bátorítanak bennünket, azaz egyes szám második személy helyett első személyben fogalmazzuk meg mondandónkat. Könnyen találhatunk „kulcsrakész” mondatokat az elutasítás, az ellenvélemény, de a dicséret vagy kritika megfogalmazására is. 

A kommunikációnak mindezek csupán a verbális elemei.

Az asszertív szemléletben a nonverbális csatornáknak is nagy szerepe van (például milyen hangerővel, hangsúllyal, testtartással, gesztusokkal veszünk részt a társalgásban). Hitelesen akkor tudjuk képviselni önmagunkat, ha az általunk használt nem nyelvi kifejezésmódok is alátámasztják szavainkat. 

A szavakon túl az asszertivitás az odafigyelésről, a felek érdekeit együttesen figyelembe vevő problémamegoldásról is szól. Az ellenkezőjéről tanúskodnak a gyakori félbeszakítások, a szarkazmus, a hibáztatás. Emellett lényegi elem, hogy értjük-e, megfelelően értjük-e, amit a partnerünk közöl. 

Mindezeket nem elég kinézni egy szótárból. A hozzáállás elsajátítása egy folyamat része. Ahogyan az újonnan felvett szokásaink, az instant mondatformulák is akkor tudnak jól működni a gyakorlatban, és nem fognak mesterkéltnek, szövegidegennek hatni, ha a szemléletünkbe is be tud épülni az üzenetük.

Tévhit 5: Ha te asszertív vagy, azzal minden megoldódik
Önmagában az asszertivitás sajnos nem garantálja, hogy minden célodat el fogod érni a társas helyzetekben.

Te a saját viselkedésedet tudod befolyásolni, a partner megnyilvánulásaiért nem te vagy a felelős. 

Könnyen bele lehet abba futni, hogy amikor elkezded bátrabban, határozottabban képviselni önmagadat egy-egy szituációban, a környezeted irigyléssel, rosszallással néz rád. Előfordulhat az is, hogy az önbizalmadat személyes sértésnek, támadásnak vagy egyenesen agressziónak fogják érzékelni.

Ám, ha képessé válsz asszertívan kommunikálni, tisztelni önmagad, az érzéseidet, véleményedet, határaidat, és ezt nyíltan képes is vagy kifejezni mások felé, bár nem garantált, de valószínűbb, hogy a többiek is tisztelettel fognak viszonyulni hozzád, ezáltal pedig kapcsolataidat is egy újabb szintre emelheted. 

A cikket Karsai Szilvia pszichológus készítette, a Pszichodiák Alapítvány vezetője. 

Szilvia bejegyzései a Pszichodiákon itt érhetőek el.

Néhány bejegyzésünk a témában megtalálható itt és itt.