Szűrőprogram Kárpátalján - a folytatás képekben és videókban
Március első napjaiban egészségügyi általános szűrst végez a HÖK Külhoni Program a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatával karöltve.
Itt már beszámoltunk a kezdetekről. ost mutatjuk az azóta készült képeket, videókat és hozzá a leírást.
A HÖOK Külhoni Programjának célja, hogy a határon túli magyar hallgatói szervezetek közös képzését ellássa, érdekeit képviselje. Továbbá magyarországi tagönkormányzatait pedig arra motiválja, hogy minél több külhoni hallgatói szervezettel alakítsanak ki kapcsolatot.
Ennek mentén a HÖOK azért hozta létre Külhoni Program oldalát, hogy bemutathassa ezen tevékenységeket az érdeklődök számára is.
Jelenleg a Kárpát-medencében 17 partnerrel dolgozunk, melyek közül 6 szervezet már teljes jogú tagja a HÖOK-nak. Bízunk abban, hogy a közös munkánknak köszönhetően egyre több magyar hallgatói szervezet fog csatlakozni Külhoni Programunkhoz, ezáltal minél több magyar hallgató lehet határon túl egy jó közösség aktív tagja.
Gát falu 4 órára van Budapesttől. Ma Ukrajna része, de ez a lakosságon nem látszik. Egy orvos jut 3500 főre, akiknek a nagy része idős és beteg. Az 5. egészségügyi szűrésen részt vevő hallgatók itt kezdték meg a munkát, rendelő gyanánt a középiskola szolgált. Közel száz vizsgálatot bonyolítottak le, amit nagy hálával fogadtak helyiek. A csapat még további három településre látogat el a héten, ahol gyakorlatot szereznek és pótolják az orvosi ellátás hiányát.
Közel 50 orvostanhallgató és három orvos foglalkozott ma egész nap a csonkapapi betegekkel. Holnap a szomszéd faluba, Beregsomba mennek.
Csonkapapi. Itt jártak tegnap a budapesti, debreceni és szegedi orvostanhallgatók. A község missziós házában tartották meg a szűrővizsgálatot, reggeltől estig tele volt minden helység. Az esti megbeszélésen már arról volt szó, melyik régióban van még nagy szükség orvosi vizsgálatokra.
A legkisebbeket is elhozták ma az egészségügyi szűrésre Beregsomban.
A beregsomi általános iskolában szombaton is tanultak, de nem a gyerekek, hanem a magyarországi orvostanhallgatók. Mint mondják, kiváló gyakorlatot ad nekik a szűrés, hiszen sokféle panasszal érkeznek az emberek és az egyetemi gyakorlaton alatt nem feltétlenül jut ennyi idejük idejük egy-egy páciensre.
Az 5. kárpátaljai egészségügyi szűrésre Német Tamara is eljött, mert a következő hónapban már ő is a szervezők között lesz. Hogy zajlik egy ilyen szűrés? TAMI MEGMUTATJA.