Hallgatók nélkül nincs minőségi felsőoktatás!

Mielőtt mindenki dobna egy mérges fej emojit gyorsan hozzáteszem: ez az idézet egy szituációs gyakorlatban hangzott el a HÖOK és a SRVS (szlovák országos hallgatói érdekképviselet) által szervezett 3 napos felsőoktatási minőségbiztosításról szóló képzés részeként. De azt is hadd tegyem hozzá: abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ez nem hangzott már el a valóságban is...

2015-ben fogadta el az EU-s államok felősoktatási minisztereiből álló bizottság az úgynevezett ESG-t, vagyis „Az Európai Felsőoktatási Térség minőségbiztosításának standardjai és irányelvei”-t. Az ESG csak egy kis része azoknak a témáknak, amikkel a 40 magyar és 40 szlovák hallgatói érdekképviselő foglalkozott, de talán ez a legkönnyebben megfogható.

Magyarországon minden egyetem oktatási működését 5 évente ellenőrzi és engedélyezi a Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB), melynek tagjai között ülnek a HÖOK által delegált hallgatók is. A Csépe Valéria professzor asszony  által– aki egyébként a képzés megnyitó előadását is tartotta – vezetett bizottság az EU által javasolt minőségbiztosítási elvek mentén vizsgálja az egyetemek működését. Ezeket az elveket foglalja magába az ESG.
Leírja a „minőségbiztosítási ügynökségek” (MAB) felé támasztott elvárásokat, valamint azt is, hogy a bizottságok az akkreditációs folyamatok során mit és hogyan vizsgáljanak.

A harmadik pillér a belső minőségbiztosítási elvek, melyek szerint kell, vagy sok esetben sajnos csak kellene az egyetemeknek az oktatási tevékenységüket megszervezni és fejleszteni. Ide tartozó elvek többek között a hallgatóközpontú oktatás, a tanulástámogatás és a hallgatói szolgáltatások, valamint az oktatói munka hallgatói véleményezése (OMHV).

Amikor az előadása ehhez a ponthoz ért, eszembe jutott, hogy az általam hallgatott egyetemen volt egy prof, aki harsányan hangoztatta a szenátusi üléseken, hogy az OMHV-nak nincs semmi értelme. Egy oktató, attól lesz jó oktató, ha jó tudós. A jó tudós, pedig attól jó tudós, hogy nagy a tudása. Ebből levezette, hogy az oktatói tevékenységet csak a többi oktató, „a tudóstársak” – ahogy ő mondta, – tudja megítélni. Ilyenkor mindig csak cinikusan mosolyogtam magamban, és igyekeztem higgadtan válaszolni, hogy rendben van, hogy az egyetem egy közösség, melyben  a hallgatók, az oktatók, és a nem oktató közalkalmazottak egyaránt fontos szerepet töltenek be, de azért mégiscsak a hallgatók oktatására hozták létre az egyetemeket. De persze mindig falba ütköztem, hiszem az ő szemében én csak egy hallgató voltam. Mennyivel egyszerűbb lett volna vitatkoznom, és valószínűleg eredményesebb is, ha ismertem volna akkor az ESG-ket. A szenátus előtt sosem mondtam el a véleményemet nyíltan, ezúttal pótlom: „Tisztelt Professzor Úr, baromságokat beszél.”

Hányszor tapasztaltuk már, hogy a PhD hallgató, vagy a felsőbb éves demonstrátor jobb gyakorlatot tart, mint a docens. És nyilván nem azért, mert többet tudna, lehet, hogy csak kicsivel tud többet, mint te, mikor levizsgázol a tárgyból 5-ösre. Viszont lelkes, munkát tesz bele, hogy azt a tudást minél érdekesebben, és interaktívabban adja át, és kíváncsi a véleményedre.

Lehet olyan oktatást szervezni, ahol csak elvárások vannak a hallgatók felé, hiszen ha rossz az előadás, majd megtanulja könyvből, ha megbukik, majd jövőre többet tanul, de legalább elmondhatjuk, hogy közben futószalagon jönnek ki a diplomások. Kérdés, hogy nem éri-e meg kicsit több energiát fektetni abba, hogy mindez egy élvezhetőbb közegben történjen.

Ennek kialakításában a Hallgatói Önkormányzatoknak is hatalmas felelősége van, hiszen képviselőik az intézményi akkreditációkon felül napi szinten is foglalkoznak a minőségbiztosítással. Ez a képzés tulajdonképpen az elméleti hátterét ismertette annak, amit eddig is végeztek a gyakorlatban. Biztos vagyok benne, hogy az itt megszerzett tudás segíteni fog nekik kezelni az olyan helyzeteket, ha egy folyamatosan rossz OMHV eredményre csak legyint egyet az intézetigazgató, vagy ha egy gyakorlati tudást átadó tantárgynál csak előadásokat tartanak.

Budai Marcell