“Még akkor is, ott is…” - önmagunkért kiállás a nem támogató környezetben

A legjobb forgatókönyvek szerint, amikor úgy érezzük, hogy szakember támogatására, segítségre lenne szükségünk, akkor a legközelebbi hozzátartozóink (családunk, párunk, gyerekeink, barátaink) támogatnak minket és segítik a megfelelő szakember megtalálását, a finanszírozást.

Van egy kevésbé jó hírem: ez nem minden esetben ilyen szerencsés és könnyed. Ez a fajta kilégzéshez hasonlító el- és beismerésünk magunk felé, hogy igenis szeretnénk szakember segítségét kérni, nem mindig talál nyitott fülekre. Mondjuk ki: vannak nem támogató környezetben élők, amely okozhatja azt, hogy akár világszinten, akár Magyarországon az embereknek csak a töredéke jár pszichológushoz, pszichiáterhez, vagy bármilyen más mentálhigiénés szakemberhez, mint amennyien járni szeretnének és akarnának. Avagy az elindulás “másik oldala”.

Tizenhat éves korom óta volt egy belső érzésem azzal kapcsolatban, hogy szükségem lenne egy pszichológusra, de erről a családommal egyáltalán nem tudtam (és nem igazán tudnék szépen, a mai napig sem) elbeszélgetni és segítséget kérni. Alapvetően, így visszatekintve hat évvel korábbra, úgy gondolom, hogy a legmérgezőbb az egészben az a mondat volt, amit édesanyámtól hallottam:

“Csak a beteg emberek járnak pszichológushoz, neked nincs semmi bajod.”
- milyen klasszikus, igaz?

Abban az esetben, ha az érzelmi támogatást nem is kapjuk meg, szerencsére az ellenzéstől függetlenül, vannak fiatalok, akik eljutnak szakemberhez, akár ingyen (iskolapszichológushoz, vagy TB támogatással keresnek fel pszichiátriai központokat), akár úgy, hogy keresnek egy anyagilag támogató családtagot (szülőt, nagyszülőt), de akkor is hordozzák magukban a megbélyegzéseiket, hogy ők “betegek”, “csak hisztiznek/kamaszodnak”.

Nem veszik mindenhol komolyan azt, amit elmondunk és hiteltelennek élik meg a segítségkérésünket. Ehhez a nagyon rizikósnak megítélt vállalkozásban (hogy önmagunkat és a mentális egészségünket választhassuk - ami alapvető jogunk) néhány fontos tapasztalatot szeretnék megosztani.

Az egyetemi segítségnyújtó szervezetek és segítő csoportok biztonságos és költségtérítés nélküli ugródeszkái lehetnek a számunkra leginkább segítő és építő szakember megtalálásában: nekem az ELTE Kortárs Segítők nyújtottak segítséget még a pandémia idején, online beszélgetések formájában és amikor eljött a búcsú ideje, a Segítőm e-mailben elküldött három olyan pszichológus kontaktot, akik a beszélgetéseink alatt felszínre kerülő problémákhoz értenek.

Hatalmas stresszforrást okozhat a költségtérítés kérdése: húszévesen, - akkor még rendszeres - munka nélkül akartam belevágni a pszichológusom felkeresésébe. Emiatt három hónappal később vettem csak fel a kapcsolatot, amikor már volt egy munkahelyem, és készen álltam arra, hogy a költségeket magam tudjam fedezni. Persze ez csak félig vette le a terhet a vállamról. Ami aztán leginkább megnyugtatott, az a pszichológusom hozzáállása az anyagiakhoz:

El mertem neki mondani, hogy nem biztos, hogy mindig tudom vállalni a rendszeres találkozásokat, mert nem kapok anyagi támogatást ehhez.

A legpozitívabb választ és reakciót kaptam erre. Tudta és értette a helyzetemet és nem volt számára kérdés, hogy így is folytassuk a közös munkát.

Elkezdtem rendszeresebben járni hozzá, amire a családi környezet (akinek van róla fogalma, hogy pszichológushoz járok) nem reagált túlzottan pozitívan. Megkaptam azokat a klasszikus mondatokat, hogy “a pszichológus mivel tud többet segíteni?”, hogy “velünk miről ne lehetne beszélgetni?”, és hogy “de hát velünk őszintén beszélhetsz bármiről!”.

Ahol nem tudott bizonyos okokból kifolyólag kialakulni a bizalom, ott ezek a mondatok pusztítóan hatnak. 

Amit a leginkább megtanultam az elmúlt nagyjából egy évben, hogy rendben van, ha nem értik meg a döntésemet, és hogy amikor ezt kritizálják, az nem minősíti a választásaimat. Bármennyire közhely, de önmagadat választani sosem “gyengeség” és nem leszel ettől “beteg”. 

Ha van egy stratégiád, amely alapján mind mentálisan, mind anyagilag tudod uralni a helyzeted, onnantól kezdve a Te tempódban sikerül eljutnod a megfelelő emberhez. Bátran beszélgess erről a barátaiddal, szaktársaiddal, olvass utána az egyetemen belüli lehetőségeidnek és még ha nehéz is, egy hasonló cipőben járótól hidd el: egyáltalán nem lehetetlen. Menni fog, én nagyon szurkolok neked!

Gál Panni

Ha úgy érzed segítségre vagy szükséged, vagy egyszerűen csak kiírnád magadból a dolgokat, ne habozz, írj nekünk a Nyisd meg! aloldalra!

A cikk a szerző véleményét tükrözi, mely nem feltétlen egyezik a HÖOK álláspontjával. Ha nem értesz egyet, vagy vitáznál, dobj egy kommentet az alábbi posztra, vagy írj egy választ, és megjelenítjük.