A HÖOK segít a Vajdasági hallgatók magyar identitásának megtartásában

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Külhoni Programja az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának több mint félezer magyar könyvet adományozott.

A könyvgyűjteményt a hallgatói szervezet különböző felajánlásokból gyűjtötte össze, mely főképp magyar irodalom-, és történelemkönyvekből, valamint lexikonokból áll.
A könyvek az egyetem könyvtárában, valamint az intézmény gyakorló iskolájában fogják segíteni a magyar kultúra oktatását.

A HÖOK Külhoni programjának alapvető célja, hogy segítséget nyújtson a határon túli hallgatóknak és ifjúságnak elsősorban a magyarságtudatuk megőrzésében.

A könyvek átadásakor Menyhárt Barbara, a program vezetője elmondta, hogy a határon túli területeken a magyar kultúra tanítása még fontosabb feladat, mint Magyarországon, hiszen ez az az összetartó erő, amit a határon túli magyarokat összeköti és biztosítja azt, hogy magyarként tudják élni az életüket egy másik országban.