Még több lehetőség az Erasmus+-ban

Az Európai Unió mintegy 300 millió euróval csaknem 3 milliárd euróra növeli az Erasmus+ oktatási ösztöndíjának jövő évi költségvetését, és 30 millió euróval támogatja az úgynevezett európai egyetemek létrehozásának munkálatait - közölte az Európai Bizottság szerdán.

Navracsics Tibor, a testület oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa tájékoztatása szerint az Európai Bizottság közzétette a diákok és tanárok országok és intézmények közötti mobilitását segítő Erasmus+ programjának 2019-es pályázatait.

A felhívás szerint az oktatás, a képzés, az ifjúságügy és a sport területén tevékenykedő minden köz- és magánszervezet pályázhat az Erasmus+ program támogatására. A fiatalok és a fiatal munkavállalók egyéni tanulmányi mobilitásához, valamint ifjúsági stratégiai partnerségekhez nyújtott támogatásokra olyanok is pályázhatnak, akik ifjúsági munkát végeznek, de ezt nem feltétlenül ifjúsági szervezet keretében teszik.

Navracsics Tibor tájékoztatása szerint a költségvetés mintegy 10 százalékos emelése lehetővé teszi, hogy a 2025-re megvalósuló Európai Oktatási Térség keretében 30 millió eurót fordítsanak úgynevezett európai egyetemek alapítására az Európai Unióban.

Az uniós bizottság jövőre induló kísérleti programja hat olyan európai egyetemi szövetség létrejöttét támogatja, amelyek mindegyike három országból legalább három felsőoktatási intézményből áll.

Elképzelések szerint ezek a nemzetek felett álló egyetemi szövetségek lesznek a jövő európai egyetemei. Célja az európai identitás erősítése és az európai felsőoktatási intézmények versenyképességének javítása. A pályázóknak támogatási kérelmeiket február 28-ig kell benyújtaniuk az ugyanazon év szeptember 1. és december 1. között megvalósuló együttműködések támogatásáért.

"Olyan Európa felé igyekszünk, ahol a határok nem akadályozzák a tanulás és a kutatás lehetőségeit. Ahol nem gátolják falak az innováció, a kiválóság és az oktatás esélyeit. A jövő európai egyetemei valódi potenciállal rendelkeznek majd ahhoz, hogy átalakítsák a felsőoktatás világát Európában, amelyhez az Erasmus + program erőteljesen lendületet ad" - fogalmazott az uniós biztos.

Az Erasmus+ program célja az oktatás-képzés területén a kulcskompetenciák és készségek fejlesztése, különös tekintettel a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre.

A program hallgatók, gyakornokok, önkéntesek, fiatalok, tanulók, felnőtt tanulók, tanárok, pedagógusok, egyetemi oktatók, trénerek, ifjúsági munkások, oktatási, képzési vagy ifjúsági területen működő szervezetek munkatársai számára nyújt részvételi lehetőséget. A pályázatokat intézmények, szervezetek nyújthatják be, az egyéni részvétel ezeken keresztül valósul meg.

MTI