Mentorként a Stipendium Hungaricum Mentorhálózatban/ Being a mentor in the Stipendium Hungaricum Mentor Network

A Stipendium Hungaricum Mentorhálózat első évének zárásával a program munkájában résztvevő mentorokat tapasztalataikról, benyomásaikról  kérdeztük.

Mentornak lenni mindig hatalmas felelősség. Emellett egyfajta lehetőség is: új barátokat, életre szóló kapcsolatokat lehet általa kötni olyan emberekkel, akikkel a programon kívül nem feltétlenül találkozna az ember. Arról, hogy pontosan milyen élmény is mentorként részt venni a Stipendium Hungaricum mentorhálózatban, korábbi mentorainkat kérdeztük:

 

„Számomra olyan pluszt, olyan energiaforrást jelent, ami jelentős mértékben hozzájárul a kiegyensúlyozottságomhoz. Feltöltődést jelent, annak ellenére, hogy kihívásnak tűnhet. Bizonyos szempontból persze az is, de mégis: mióta mentor vagyok, úgy érzem, néhány mondatban lehetetlen lenne leírni minden pozitívumot, összefoglalni azt a rengeteg felejthetetlen élményt, értékes tapasztalatot, amelyet így szereztem. Nem is beszélve az ismeretségekről, amelyek így köttetnek, és akár életre szólóak lehetnek. Egy szóval összefoglalva: mentornak lenni egy életstílus.” Ivánka Tóth Barbara /Debreceni Egyetem/


 „Félve vágtam a mentori feladatokba, mivel úgy gondoltam, nem vagyok elég tájékozott a „külföldi ügyekben”. Hamar rájöttem amúgy, hogy nem lesz itt baj, hiszen számos mentortársam van, akikkel folyamatos kommunikációban álltunk. Nagyon sokat segít szerintem, hogy külföldi mentorok is vannak. A magyar és külföldi mentorok nagyon jól segítik egymást, nem is tűnt munkának ez a pár hónap, sokkal inkább egy élménynek fogom fel :).”  Kirizs Nikolett /Pécsi Tudományegyetem/

 
„Fantasztikus, hogy átélhettem ezt az élményt és hozzáadhatom az önéletrajzomhoz. Olyan dolgokkal ismerkedtem meg, mint egy olyan ember, aki már bejárta a világot. Szerencsés vagyok, mert a mentoráltjaim közül az egyik az én mentorommá is vált: MA szakos hallgató, aki számos jó ötletét és tapasztalatát megosztja velem. Számomra az év legjobb eseménye a Budapesti kirándulás volt. Köszönet mindenkinek, aki részt vett a megszervezésében, tényleg nagyon király volt. Büszke vagyok arra, hogy mentor lehetek!”
Brian Castrol Galyaki /Debreceni Egyetem/

 
„Én nagyon szerettem mentorként dolgozni. Új barátságokat kötöttem, új emberekkel ismerkedtem meg, sokat tanultam a különböző kultúrákról és hagyományokról. Szerintem a legjobb program a balatoni mentortábor volt. Nagyon jól éreztem magam.”
Dagu Abba /Debreceni Egyetem/

 
A Stipendium Hungaricum mentorhálózat a jövő tanévre is várja mentorok jelentkezését. A külföldről érkező hallgatók segítése mellett a hálózat tagjai rengeteg közös programon vehetnek részt. A jelentkezés részletei megtalálhatók az alábbi linken, ide kattintva.

 

L.K.

 

Being a mentor is a huge responsibility, however, it is an opportunity as well: a chance of making new friends and relationships that can last a lifetime with people that one would not necessarily meet within other circumstances. But what is it really like to be a mentor in the Network? See the stories of last year’s mentors below.

 

“For me, this programme means a kind of energy that contributes to a balanced lifestyle. Although it might seem like challenge, the truth is that mentoring enhances your improvement. In one sense, of course, it IS a challenge. However, I feel like that I cannot summarise my thoughts in only a couple of sentences about being a mentor, about the positive experiences, the unforgettable moments and the useful knowledge I’ve been receiving since becoming a mentor, not to mention the friendships that are made for a lifetime. All in one: being a mentor is a lifestyle.” Barbara Ivánka Tóth /University of Debrecen/


 
“I started completing my mentoring tasks with a fear, since I thought I wasn’t so well-informed in the „foreign matters” to mentor a student. I quickly realised that it can’t be a problem since I have several foreign fellow mentors who I can communicate with. As I see it, the fact that Hungarian and foreign mentors help each other’s work provides extraordinary help: the past few months did not really seem like a job to me. It was fun.“
Nikolett Kirizs /University of Pécs/


 
“It's a privilege to add this experience to my curriculum vitae. I got more exposure that is equivalent to one who has travelled to different countries. Among my mentors I was lucky to get one that became my mentor too. He is a masters student and he shares ideas with me. The most interesting event was the trip we had to Budapest. Thanks to everyone that organised the event. It was awesome. I am proud to be a mentor.”
Brian Castrol Galyaki /University of Debrecen/


 
“For me I really enjoyed working as a mentor. I got to make new friends and meet new people. I learned about other people traditions and where they come from. 

The best program by the network was the first program - camp at Balaton. It was fun.” 
Dagu Abba /University of Debrecen/
 


The Stipendium Hungaricum Mentor Network is seeking to appoint mentors for the next academic year as well. Besides helping foreign students, the Network’s members participate in several events and programmes as well. Please find the details of the application here

L.K.
H.T.