Ilyen volt a 2019. évi HÖOK Mentortábor

2019. 07. 05 és 08. között rendezték meg idén a HÖOK Mentorprogram táborát. A jövő év mentorai a hétvége folyamán hasznos képességekkel gazdagodtak, a rendezvény végére pedig a résztvevők ismeretlen mentorjelöltekből, 250 fős nagy családdá váltak.

A HÖOK által szervezett mentortábornak a Nyíregyházi Egyetem és a hozzátartozó Bessenyei Kollégium adott helyet. A 250 fős mentorjelölt-sereg a hétvége folyamán különböző képzéseken vehetett részt, melyek segítettek a jelölteknek, hogy a későbbiekben hatékonyan elmélyítsék a kapcsolatot leendő mentoráltjukkal.
 
Péntek este a mentorjelöltek megnyitón vettek részt, utána pedig a régiós csapatépítő megbeszélésekkel folytatódott a program. A szombati nap egészét a tréningek adták. A két különböző tréning egyike az olyan mentorjelöltek számára szerveződött, akiknek ez lesz az első évük mentorként; a másik képzés pedig a már régebb óta a programban tevékenykedő jelentkezők számára volt felépítve. A cél mindkét esetben az volt, hogy a Mentorprogram felkészült mentorokkal tudjon együtt dolgozni, akik motiváltak, empatikusak és megfelelő kvalitásokkal rendelkeznek.
 
A képzések mellett a jelölteknek egyéb programlehetősége is akadt. A szombat estére szervezett csapatversenyt az egyik pécsi csapat nyerte meg, akiknek a nyereményük egy közös vacsora. Ezen felül pedig vasárnap este zárásként a SunCity Brass zenélt, amely egyúttal méltó befejezése volt a rendezvénynek.

 

mentortábor
 
Az első visszajelzések szerint a résztvevőknek kifejezetten tetszett a rendezvényt, sokan, mint elmondták, nem gondolták volna, hogy ennyire jól fogják érezni magukat. Nagyon sok barátság alakult ki, és a tábor végére olyan érzésük lett, mintha a 250 ember egy nagy család lenne.
 
A tábor a Mentorprogram egyik legfontosabb rendezvénye. A program jelentős mértékben épít a résztvevőkre, ha ők nincsenek és nem sajátítják el a megfelelő tudást, akkor a program összeomolhat, hiszen a mentoroknak nem kevesebb a feladata, mint az, hogy a következő tanévben hátrányos helyzetű elsőéves hallgatókkal foglalkozzanak!

 

Jelenleg is folyik a mentorált jelentkezés! Ha szeretnél jelentkezni, kattints erre a gombra:

mentorált jel_2

Határidő: augusztus 14.!

 

 

L.K.