Március 15. a HÖOK háza táján
Március 15-én az egyetemi hallgatói érdekképviselők és a HÖOK elnökség tagjai ismételten Forinyák Géza joghallgató sírjánál emlékeztek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.
A ‘48-as forradalmat követően a szabadság gondolata egyre jobban beszőtte magát a fiatalság életébe. Annak ellenére, hogy tiltott volt a márciusi ifjakra való megemlékezés, 1860-ban a pesti diákság mégis méltó módon szeretett volna nemzeti viseletben gyászmisét tartani. A ferencvárosi temetőnél azonban fegyveres rendőrség állta útjukat, és válaszul a hallgatók ellenállására, a tömegbe lőttek. A másodéves jogász hallgatót halálos golyó érte, április 2-án elhunyt. Forinyák Géza az összetartás és egység jelképeként emlékeztet minket arra, hogy bármire képesek vagyunk, ha közös erővel hiszünk benne. A sír koszorúzását követően egy vezetett túra keretein belül körbejártuk a Fiumei úti sírkertet, főként a szabadságharc és a magyar történelem legismertell alakjainak emlékhelyét, többek között a Batthyány- a Deák- és a Kossuth-mauzóleumot is.
Mindamellett, hogy délelőtt közel 50-en emlékeztünk meg az egykori joghallgatóról, azt is kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a Diaszpóra Mentorprogram mentoráltjai szintén megismerjék hazánk kultúráját, történelmét illetve szokásait. Ez ezen a történelmi jelentőségű napon sem volt másképp.
Ennek érdekében a nap folyamán egy interaktív történelemóra keretein belül végigjártuk a forradalom és szabadságharc kirobbanásának főbb helyszíneit, melyhez Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár is csatlakozott. A Ferenciek terén találkoztunk, majd utunk elsőként a Pilvax kávéházhoz vezetett. A kávéház az akkori fiatalok törzshelyeként szolgált, ahol többek között a forradalom követelései és a 12 pont is megszületett Petőfi Sándor és társai tollából. Ezután a Magyar Nemzeti Múzeumot, a Szabadság teret illetve a Budai várat látogattuk meg közösen, idegenvezető segítségével.
Köszönjük, hogy ennyien velünk voltatok.