Jelentkezz Te is Tehetségmentornak!

Sajnos a hazai tehetségek egy része a középiskolát követő továbbtanulás során elvész, ezért a HÖOK Tehetségmentor program azért dolgozik, hogy elérje és felkarolja a felsőoktatásba történt bekerülést követően a fiatalokat.

A kortárssegítő program centrumában azok a tehetséges hallgatók állnak, akiket már a középiskolában felfedeznek, és akiket a jövőben a programnak köszönhetően az oktatók és a kutatók mellett kortárs mentorok is segítenek a felsőoktatásba történő beilleszkedésben és tehetségük kibontakoztatásában. Célunk, hogy végig kísérjük ezeket a fiatalokat a középiskolától egészen a doktori képzésig.


A Tehetségmentorok feladata:

  • workshopok, orientációs órák tartása a középiskolákban
  • kapcsolattartás a középiskolás diákokkal és vezető oktatóikkal
  • intézményi tehetségtérképek elkészítése
  • szakmai képzéseken való részvétel
  • elsőéves hallgatók mentorálása, kiemelten az alábbi területeken: egyetemi életbe való beilleszkedés, felsőoktatási intézmény, valamint a tehetséggondozó intézmények bemutatása, szakmai tevékenység segítése, tanulmányi tanácsadás.

Téged keresünk ha:

  • korábban részt vettél már valamilyen tehetséggondozással/közösségi
    munkával kapcsolatos programban (pl. Szakkollégium, TDK, Demonstrátori
    tevékenység, hallgatói képviselő)
  • elhivatott vagy a kortárssegítés területén
  • megbízható és precíz vagy, valamint képes az önálló és a csapatban
    megvalósuló munkavégzésre is
  • szeretnél a részese lenni egy olyan csapatnak, amely kiemelt célja a
    tehetséges fiatalok segítése.

Amit kínálunk:

  • szakmai képzések
  • releváns szakmai tapasztalatok szerzése
  • ajánlólevél későbbi munkavállaláshoz, továbbá
  • a tehetségmentorok tevékenységükért megbízási díjban is részesülnek.

Amennyiben úgy érzed alkalmas vagy a feladatra, és szeretnél segíteni a hozzád hasonlóan tehetséges fiataloknak a középiskola és a felsőoktatás közötti híd átlépésében, jelentkezz Te is Tehetségmentornak!

 

Jelentkezési időszak:

2020.augusztus 1. – 2020.augusztus 22. között

 

jelentkezem mentornak

 

Kérdésed van? Keresd bátran a programvezetőt elérhetőségein.