PIXA és RUSTY a HÖOK őszi vezetőképzőjén?
2022 őszén közel 350 hallgatói érdekképviselő szállta meg Siófokot, ahol 12 különböző egyetemről érkezve négy napig közös célok érdekében együttműködtek, kapcsolatokat építettek, fejlődtek és nem utolsó sorban szórakoztak kicsit a HÖK-ösök. Pontosan miről is szólt a vezetőképző?
Közéleti blokkal nyitottunk, hiszen idén is fontosnak tartottuk, hogy a hallgatói vezetők a felsőoktatáson túlmutató témákban is felkészültek legyenek. Éppen ezért Dr. Pogátsa Zoltán és Dr. Sebestyén Géza kerekasztal beszélgetésén vehettek részt az érdeklődők a válsággal kapcsolatban. Mindemellett Dr. Pillók Péter adott elő a felsőoktatásban tanulók társadalmi helyzetéről, sőt Dr. Szili Katalint is hallhattuk, aki a nemzeti kisebbségvédelemmel és a magyar autonómiatörekvések témájával foglalkozott különösképp a Kárpát-medencében.
Ezt követően két napig 9 különböző szakmai képzéssorozattal segítettük a hallgatókat abban, hogy tágíthassák perspektívájukat, tanulhassanak, fejlődhessenek, kapcsolatokat építhessenek és ezáltal minél magasabb szinten képviselhessék az egyetemi hallgatók érdekeit.
Mi is történt ezen a rengeteg szekción? Csöppenjetek bele:
Az alapozó szekció a friss HÖK-ösök terepe volt, ahol minden megválasztott érdekképviselő átfogó képet kapott, milyen is más intézményekben a HÖK felépítése és munkaterületei. Az elhangzott kulcsmondat mindent magába foglal: “Mi mind kollégák vagyunk!”
A juttatási szekció célja egy párbeszéd kialakítása volt a diákjólét kategóriájába tartozó, minél több területet érintő problémáról és annak megoldási javaslatairól. Belemerültek a szociális ösztöndíj pályázatok világába és jogszabályi hátterébe, illetve a gyakran felmerülő morális kérdések által kiváltott vitaszituációkba. Átbeszélték az intézményekben elérhető mentálhigiénés és esélyegyenlőségi szolgáltatásokat és javaslatokat fogalmaztak meg ezen területek fejlődésére.
A tudományos és szakmai közösségek szekció keretei között megtanulhatták a hallgatók, mi szükséges egy ideális konferencia megszervezéséhez, azt, hogy hogyan működnek a szakmai szövetségek, azoknak mik a céljaik és hogyan dolgoznak ezek elérésén, illetve kérdezhettek egy OTDK nyertestől is videó híváson keresztül.
Az érdekérvényesítés és minőségbiztosítás szekció résztvevői átbeszélték a minőségi és mennyiségi felsőoktatás előnyeit és hátrányait, illetve elméleti háttertudással gazdagodhattak a Képzési és Kimeneti Követelményekről és az Oktatói Munka Hallgatói Véleményezéséről. Zárásképpen pedig megfogalmazták a résztvevők a tanulási eredményeiket, céljaikat.
Az utánpótlás nevelésen UP programokkal rendelkező intézmények sajátosságait és jógyakorlatait elevenítették fel az érdekképviselők, majd kitértek a COVID negatív hatásaira az utánpótlás területén. Arra a kérdésre keresték a választ, hogy miért is egyre nehezebb HÖK tagokat toborozni, majd zárásképp szóba került az átadás-átvételi folyamat is.
A rendezvényes szekción a közösségépítésre és az intézményi képviselők kapcsolati hálójára helyezték a hangsúlyt. A résztvevők személyesen is kérdezhettek Rusty-tól és Pixa-tól, mint vendégelőadóktól a rendezvények kihívásairól, tendenciáiról és a biztonságtechnikáról.
A vezetői szekció során a hallgatói szolgáltatások helyzetét térképezték fel a résztvevők és ezek népszerűsítésére videós pitchet kellett készíteniük. Szót ejtettek új szolgáltatási lehetőségek megteremtési folyamatáról, annak kommunikációjáról és az egyetemvezetés felé való érdekérvényesítésről.
A sport szekción természetesen az egyetemi sport alapjait fektették le, majd vendégelőadókkal bővítették a sportreferensek látókörét például az önkéntesek szerepével és a Red Bull szerepvállalásával kapcsolatban. Emellett foglalkoztak az e-sport világával és azzal, hogyan rendezhetnek ebből egyetemi bajnokságokat is.
Végül, de nem utolsó sorban a kommunikációs szekció bevezette a résztvevőket márkaépítés és a HÖK kapcsolatrendszerébe, elsajátíthatták a fotózás és a képi utómunka rejtelmeit, majd gyakorlati tudással gazdagodhattak a képszerkesztés világában. Egymástól tanulhattak “best practise” megoldásokat és vihették haza a megszerzett tudást a saját intézményi köreikbe, hogy ezzel is emelhessék a szolgáltatás színvonalát.
Viszont nem értük be ennyivel! Az I. Kárpátaljai vezetőképzőt csaknem 70 külhonból érkező fiatallal szintén ezen a hétvégén rendeztük meg. Célunk volt lehetőséget biztosítani a kapcsolatteremtésre és az őket érintő kérdéskörök megvitatására például pódiumbeszélgetéseken, esettanulmányokon és tréningeken keresztül.
A képeket a Facebook oldalunkon megnézhetitek. Tavasszal újból találkozunk!
Zsolnai Dorottya