Jól jön a segítség a tragédiában érintett hallgatóknak

Ahogy arról már több híradás is beszámolt, tegnap este kigyulladt a IX. kerületi Ráday Kollégium második és harmadik emelete, a tragédiában egy ember életét vesztette.

A kollégiumban tartózkodó hallgatóknak el kellett hagyniuk az épületet, befogadásukról több szervezet összefogásával gondoskodtak, melyhez a HÖOK és a tagönkormányzatai is egyből csatlakoztak, hogy kollégiumokban kaphassanak átmeneti szállást a tűzesetben közvetlenül érintettek. 

Hallgatótársaink téli ruházata is megsemmisült a tűzben, többen csak papucsban és pólóban tudtak kimenekülni az épületből. A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatói önkormányzata azonnali gyűjtést szervezett a rászoruló hallgatóknak. Az adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat folytatja, amelyhez a HÖOK is csatlakozott. Kérjük, hogy a tárgyi adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz juttassátok el. Pénzadományaitokat a Károli Gáspár Református Egyetem OTP Banknál vezetett 11705008-20492223 bankszámlaszámára utalhatjátok. Kérjük, a közlemény rovatban tüntessétek fel, hogy „tűzeset”.

 

Kérünk Titeket, hogy segítsétek a hallgatótársaitokat!

Az országos hallgatói érdekképviselet is mozgósította az erőforrásait. A központi szervezet ruhaadományainak eljuttatásán kívül Murai László, a HÖOK elnöke azonnal felvette a kapcsolatot a felsőoktatási intézmények hallgatói vezetőivel, és segítséget kért a tragédiában érintett hallgatók részére.

Ezzel párhuzamosan egyeztetéseket kezdeményezett a budapesti egyetemek és főiskolák képviselőivel, hogy felmérje a szabad kollégiumi kapacitásokat, megvizsgálja a hallgatók hosszabb távú elhelyezésének lehetőségeit.

Ezúton köszönjük a tragédiában érintettek nevében is a szervezetek és magánszemélyek segítségét. Kifejezetten köszönjük a Decathlon Magyarországnak a 150.000 Ft értékű ajándékutalvány felajánlását.

Azon dolgozunk mi is, hogy a megkönnyítsük hallgatótársaink helyzetét, és támogassuk őket ebben a nehéz időszakban!