Feladom a küzdelmet – A tabunak számító öngyilkosság, és ami mögötte van

Ezt a statisztikák is alátámasztják. 2016-ban az Egészségügyi Statisztikai Évkönyv adatai alapján a 10-19 éves korosztályban 25 fő, míg a 20-29 éves korosztályban 101 fő élete ért véget önkezűleg. A helyzet súlyosságát tovább fokozza, hogy a fiatalok között az öngyilkosság a 2. leggyakoribb halálok. Ez azt jelenti, hogy több áldozatot követel, mint a különféle szomatikus megbetegedések (például: daganatos megbetegedés, különféle szív- és érrendszeri megbetegedések). A befejezett öngyilkosságon, kísérleten túl, az öngyilkossági gondolatok is gyakorinak számítanak. Korábbi kutatások alapján a fiatalok körülbelül 20-50%-a már gondolkozott azon, hogy jobb lenne nem élni. A drasztikus statisztika ellenére, az öngyilkosság mégis egy olyan dolog, amiről nyilvánosan inkább jobb nem beszélni. Most mégis ezt fogjuk tenni…

Mi a különbség és a hasonlóság a befejezett öngyilkosság, és az öngyilkossági kísérlet között? 

Öngyilkossági kísérletnek nevezhetünk minden olyan tudatos, szándékos, önmaga ellen elkövetett cselekményt, mely az élet kioltására alkalmas, de végül nem végzetes kimenetelű. A tett hátterében az erős bizonytalanság mellett jelen lehet a vágy a megértésre, a figyelemre és a törődésre. A befejezett öngyilkosság ezzel szemben halállal végződik. A különbséget csak utólag, a kimenetel alapján lehet megállapítani. 

Mind az öngyilkossági kísérletet, mind a befejezett öngyilkosságot megelőzően az egyén megélheti a gondolatainak beszűkülését, az életuntságot, a reménytelenséget, a terheltséget és a halálvágyat. Általában az életében egy olyan krízis uralkodik, melyből a kiutat nem találja. Belül azt érezheti, hogy az adott helyzettel már nem tud megbirkózni és a szokásos, eddig sikeresen alkalmazott megküzdési stratégiái teljesen csődöt mondanak, hiába próbálja teljes erejével a megoldást sürgetni. Érzelmeiben eluralkodhat a düh, indulat és az agresszió. Végül a kétségbeesés, zűrzavar, az alternatívák hiányának és a helyzet megoldhatatlanságának következtében egyetlen végzetes megoldást talál, hogy rendezze a történteket. Előfordulhat, hogy krízisben sokkal inkább hajlamosabb lesz hirtelen, gondolkodás nélküli döntéseket hozni, mely fokozhatja az öngyilkosság kockázatát. 

A statisztikai adatok kiemelten fontos információkkal szolgálnának, azonban országonként, kultúránként jelentős különbségek lehetnek az adatszolgáltatásban. Például, ha egy ország biztosítási rendszere úgy működik, hogy öngyilkosság esetén nincs kifizetés, vagy ha tabunak számít a társadalmon belül, kevesebb halált fognak öngyilkosságnak nyilvánítani. Szintén példaként szolgálhatnak az olyan esetek is, amikor a halottkém akár egy autóbaleset hátterében, búcsúlevél hiányában nem feltételezi az öngyilkosság lehetőségét. Az öngyilkossági kísérletek esetében a helyzet még rosszabb, mivel jelentős részük rejtve marad. Ennek ellenére a kísérletek számát, a befejezett öngyilkosságok legalább tízszeresére becsülik. Bár csak megközelítő értékekről beszélhetünk, mégis az öngyilkosság előfordulásának komolyságát mutatja a WHO azon adata, mely szerint a világon minden 40. másodpercben valaki meghal, életének szándékos kioltása következtében. 

Milyen okai lehetnek? Mik számíthatnak rizikótényezőknek? 

Annak ellenére, hogy a társadalmunkon belül sokakat érintő jelenség az öngyilkosság, sokszor mégsem rendelkezünk elég információval arról, hogy mi húzódhat meg a hátterében, milyen okai, rizikófaktorai lehetnek. Fontos kihangsúlyozni, hogy a cselekedet mögött sosincs egyetlen jól meghatározható ok, hanem komplex események sorozata eredményezheti végkifejletként. Ebben a folyamatban jelen lehetnek pszichológiai-, biológiai- és környezeti tényezők és interakciójuk. A tett lehet egy hirtelen döntés eredménye, de akár hosszas mérlegelés is megelőzheti. Általában a körülmények, elkövetési módok, motívumok nagy mértékben különböznek, így sosem lehetünk biztosak abban, hogy ki fog saját kezűleg véget vetni az életének, inkább csak fokozott rizikót állapíthatunk meg. Rihmer felosztása alapján meghatározhatunk elsődleges-, másodlagos- és harmadlagos rizikófaktorokat. Gyakran ezek a faktorok az egyén életében nem egymástól jól elkülöníthetően, elszigetelten fordulnak elő, hanem egymással interakcióban jelentkeznek. 

Harmadlagos rizikófaktorok

Harmadlagos rizikófaktornak számít minden olyan tényező, ami az élet természetes velejárója lehet és ami felett kevés befolyást, kontrollt gyakorolhatunk. Önmagukban nem idéznek elő öngyilkos magatartást, azonban más kockázati tényezőkkel együttesen hozzájárulhatnak annak megjelenéséhez. A legalapvetőbb harmadlagos rizikófaktor a nemünk. A rendelkezésre álló adatok alapján nők esetében gyakrabban fordul elő öngyilkossági kísérlet, míg a férfiaknál a befejezett öngyilkosságok esetében van jelentős fölény. Ez a tendencia életkortól függetlenül igaz, így a fiatal felnőttek esetében sincs másképp. Az eltérés hátterében állhat, hogy a férfiak gyakrabban alkalmaznak olyan kegyetlen módszereket, amik biztosabban halállal végződnek (pl. fegyver használata). A nőkkel ellentétben, a hagyományos sztereotíp képek következtében a férfiak akkor sem kérnek segítséget, ha úgy érzik, hogy valami baj van. A hagyományos férfi szerephez hozzátartozik az érzelmek, gyengeségek elrejtése, és a férfiasnak minősített tettek előnyben részesítése. 

Olyan életszakasz is idetartozik, mint a fiatal felnőttkor, vagy az azt megelőző serdülőkor. Serdülőkorban a biológiai-, pszichológiai-, szociális változások komoly bizonytalanságot okozhatnak, melyek akár a felnőttkorba lépést is meghatározhatják. Például kételyekkel tarkított lehet a pályaválasztás kérdésköre, melyben a döntés komoly terhet róhat az egyénre. Ha ebben sikerült is döntést hozni, komoly stresszel szembesülhet a fiatal, az egyetemi felvételi során, a bejutásért való küzdelemben. Serdülőkorban kezdődik a szülőktől való függetlenedés, ami fiatal felnőttkorban az egyetemmel vagy a munkába állással teljesen befejeződhet. A függetlenedés hatására már nem a szülők lesznek az első helyen, hanem a barátok, esetleg a szerelmi partner. 

Kockázati tényező lehet az alacsonyabb iskolai végzettség (pl. általános iskola) és a munkanélküliség, anyagi nehézségek. A családi állapot tekintetében a házasok és gyermekkel rendelkezők ritkábban kísérelnek meg öngyilkosságot. A vallást figyelembe véve, a vallás iránt elkötelezett, erősen vallási közösségbe integrált emberek körében alacsonyabb arányban jelenik meg a motiváció, életük kioltására. 

Másodlagos rizikófaktorok

A másodlagos rizikófaktorok olyan szorongással, stresszel teli életesemények, melyek bár az élet velejárói lehetnek, mégsem fordulnak elő mindenki életében. Ezek az események általában az öngyilkossághoz időben közelebb állnak, például az azt megelőző egy évben történtek. 

A fiatal felnőttkor lehet a szülőktől való költözés időszaka, ami az életben komoly változást jelent. A szülőktől való különélés magával hozza a környezeti változást, a család által jelentett napi, állandó támasz csökkenését, esetleg a családon belüli problémákat, konfliktusokat és az értékek, kapcsolatok megváltozását. 

Annak ellenére, hogy a fiatal már nem feltétlen részese a család mindennapi életének, a stresszel teli események az ő életét is befolyásolhatják. Negatívan hathat az állapotára, ha rossz minőségű a kapcsolata a családtagjaival, ha a szülei válnak vagy, ha hirtelen anyagi nehézségek, súlyos egzisztenciális problémák alakulnak ki. A rossz anyagi helyzet, a munka elvesztése vagy a tanulmányokkal kapcsolatos lehetőségek hirtelen átalakulása a fiatallal is megtörténhetnek, melyek szintén befolyással bírnak. Súlyos esetben a családon belüli  bántalmazás, erőszak bármely formája is előfordulhat. Ekkor megélheti a fiatal, hogy nincs remény arra, hogy a helyzetében bármi változás legyen, és a bántalmazással járó gyötrelmeket már nem bírja tovább elviselni. Kiemelt figyelmet érdemel az is, ha az egyén valamely családtagját elveszíti, mivel ekkor fokozódhat a szomorúság, reménytelenség, düh érzése. 

A családon túl a fiatal életében elsődleges szerepet játszanak más társas kapcsolatok is. Az egyetemmel a fiatal új közösségbe kerül, amibe a beilleszkedés, az új kapcsolatok kiépítése és a már meglévők ápolása szintén komoly teherrel járhatnak. Ronthatja a helyzetet, ha a kapcsolatai feszültséggel, veszekedéssel terheltek. Probléma lehet a szegényes kapcsolati háló és a közösségektől való izolálódás. Fokozottabban sérülékennyé teheti a fiatalt, ha korábban sem rendelkezett elégséges eszköztárral az érzelmek, nehézségek rendezéséhez. Így a múltból hozott problémák tovább fokozhatják a terheltséget az egyetemi mindennapokban. 

A hogylétet a szerelmi kapcsolat is befolyásolhatja. A párkapcsolati konfliktusok fokozhatják a stresszt, a szorongást, melyet akár hirtelen döntés következtében, nem várt viselkedés formájában is levezethet az egyén. A párkapcsolat vége, a szakítás is súlyosan hathat a fiatal lelki világára. 

Az egyetemmel, tanulással kapcsolatos problémákat is ide sorolhatjuk. A küzdelem sajnos a felvételivel sem fejeződik be. Az egyetemen egy teljesen más világ várja a fiatalokat, mellyel átalakulnak a napi tevékenységek, és az időrend kidolgozása is sokkal nagyobb önállóságra ad teret. Fokozottan jelentkezhet a stressz, a szorongás a szemeszter utolsó heteiben és a vizsgaidőszakokban az állandó tanulás, a kötelező feladatok teljesítése és a vizsgákon való helytállás miatt. Ebben az időszakban a fiatal találkozhat a kudarc, az elégedetlenség és a motiválatlanság érzésével, de fokozhatja a stresszt az a hatalmas erőfeszítés is, amit a magas elvárásoknak való megfelelés vált ki. A vizsgaidőszakon túl, az egész szemesztert is áthathatja a teljesítmény kényszere, az állandó sikerre való törekvés, mely érintheti a tanulmányok mellett, a munka világát, és a sportot is. 

Elsődleges rizikófaktorok

Az elsődleges rizikófaktorok közé csupa olyan dolog tartozik, melyek normál esetben az ember életében egyáltalán nem fordulnak elő. Sejthető, hogy a különféle pszichés zavarok is tagjai a csoportnak, melyek kapcsolatba hozhatók az öngyilkosság elkövetésével. Korábbi kutatások alapján az esetek körülbelül 90%-ában megállapítható valamilyen, többségében kezeletlen pszichiátriai zavar. Ahogyan a köztudatban is él, leggyakrabban a depresszió húzódik meg az öngyilkosság hátterében, mely a fiatalok körében is gyakran előfordul. Azonban nagyon fontos kiemelni, hogy depressziósnak lenni nem egyenlő azzal, hogy az egyén öngyilkosságot fog elkövetni. A depressziós betegek körülbelül 15-20%-a hal meg öngyilkosság miatt, és általában a háttérben sokkal inkább a kezeletlen állapot áll. Ezért is elengedhetetlen a depresszió időbeni felismerése, kezelése. Bár a köztudatban kevésbé van jelen, de rizikófaktor lehet még valamilyen függőség (például: alkohol, kábítószer), szkizofrénia, valamilyen személyiségzavar (például: borderline személyiségzavar) és az evészavar (például: anorexia). Az is előfordulhat, hogy ezek a zavarok nem érik el a diagnózis szintjét, de a személy viselkedésében, viszonyulásában mégis megjelennek. Például a depresszió is jelentkezhet így, amit küszöb alatti depressziónak hívhatunk. Korábbi kutatások alapján ez is hozzájárulhat az öngyilkossági gondolatok megjelenéséhez. 

Szintén az elsődleges rizikófaktorokhoz soroljuk azt is, ha valaki már követett el korábban öngyilkossági kísérletet, ami hetvenszeresére növelheti egy újabb kísérlet kockázatát. Az is elsődleges rizikófaktor, amikor az egyén valamilyen módon a környezete tudtára adja, hogy szeretne meghalni. Beszámolhat akár konkrét tervekről, de megfogalmazhatja rejtettebb formában is szándékát (Pl. „Hamarosan már úgyis vége mindennek.”). A csoportba tartozik a viselkedésváltozás is. Például befelé fordulóbb lesz, búcsúlevelet ír vagy rendezi a függőben lévő ügyeit. Az is növeli a kockázatot, ha korábban a családban előfordult öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet. 

Mik azok, amik védhetik az egyént? 

A rizikófaktorokkal ellentétben megállapíthatók olyan tényezők is, amelyek védelmet nyújtanak az öngyilkossággal szemben és az egyén állapotát jobbá tehetik. A rizikófaktorokhoz hasonlóan a protektív tényezőket is különféle csoportokba rendezhetjük. 

Egyéni védőfaktornak számít az optimizmus, a magas szintű problémamegoldó képesség és a reziliencia. Szintén védelmet nyújtanak az olyan aktívabb megküzdési stratégiák használata, amik segítik, hogy az adott helyzetben az egyén alternatívákat keressen és látásmódja ne szűküljön be egyetlen megoldás köré. A demográfiai adatokat figyelembe véve a befejezett öngyilkossággal szemben, protektív tényező lehet a női nem, szerelmi kapcsolattal rendelkezés és a jobb anyagi körülmények. A kiegyensúlyozott, aktív, egészséges életvitel, helyes étrend és a megfelelő mennyiségű alvás tartása szintén védelmezhetnek az öngyilkossági gondolatok kialakulásától. A kiegyensúlyozott élethez tartozhat a betegségek - melyek akár pszichés zavarok is lehetnek – megfelelő kezelése, időben történő ellátása. Összességében a magasabb életminőség és az élettel való elégedettség protektív tényezők. A vallásosság tekintetében a valamely felekezet melletti elköteleződés, valamely valláshoz való kötődés és annak aktív gyakorlása, pozitívan befolyásolhatja az egyén hogylétét. 

Az egyént körülvevő környezet szempontjából családi védőfaktornak számítanak a megfelelő kapcsolatok a családon belül, és a jó szülő-gyermek viszony, ami magába foglalhatja a döntésekben való segítést, és a problémák nyílt megoszthatóságát. Protektív hatású, ha az egyén gazdag társas kapcsolati hálóval rendelkezik, vannak olyan barátai, akikkel meg tudja osztani, ami éppen foglalkoztatja, vagy amit átélt aktuálisan. A társadalmi, kulturális közeg tekintetében védőfaktor a pszichés zavarok elfogadottsága, az egészségügy könnyű elérhetősége és a prevenciós programok, melyek során hasznos információkat kaphatunk, amit a különféle élethelyzetekben alkalmazni tudunk.

Mik lehetnek a jelei?

Az egyéni különbségek ellenére, mégis megállapíthatunk jelzéseket, melyek gyakran előfordulnak és figyelmeztethetnek arra, hogy valami nincs rendben. Jelzésértékű lehet, ha a fiatal viselkedése a korábbihoz képest megváltozik. Például, ha az addig társaságkedvelő személy hirtelen visszahúzódik, ideje nagy részét magányosan tölti, vagy ha az addigi motivált állapotot maga mögött hagyva, teljesen elveszíti az érdeklődését a tanulmányok iránt és jelentősen romlik az addigi jó teljesítménye. Ebben az állapotban fokozott feszültséget élhet át, melyet önmaga ellen is fordíthat. 

Ahogyan a rizikófaktorok között említésre került, jel lehet, ha a fiatal konkrétan kifejezi szándékát. Azonban gyakori, hogy a környezet ezt nem veszi komolyan, annak ellenére sem, ha olyan mondatok hangzanak el, mint: „Jobb lenne nem élni.”, „Nincs semmi értelme az életemnek.”. Fontos lenne, hogy a szándék kifejezését is komolyan vegyük, és próbáljunk valamilyen segítséget adni a hozzánk fordulónak. 

Meglepő, de jelzésértékű lehet a háziorvos vagy pszichiáter felkeresése, valamilyen egészségügyi problémával. Az áldozatok 10-20%-a egy hónappal a tett előtt felkeresi az adott szakembert, míg körülbelül 35-40%-uk egy héttel előtte is megjelenik valamilyen szakrendelésen. Itt direkten nem fejezik ki a szándékukat, de valamilyen jelzést mégis adnak, melyre megfelelő felkészültség esetén a szakember felfigyelhet. 

Hova lehet fordulni probléma esetén?

Egyetemi környezetben probléma esetén segítséget adhat a Diáktanácsadó felkeresése, ahol pszichológiai tanácsadást lehet igénybe venni. Erről információt általában az egyetem weboldalán lehet találni, esetleg az oktatók, egyetemi munkatársak, hallgatótársak is nyújthatnak tájékoztatást. 

Emellett rendelkezésre állnak lelkisegély vonalak, melyekre utalás történik korábbi cikkeinkben is itt és itt.

24 éves kor alatt hívható a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány éjjel-nappal, ingyenesen elérhető száma, a 116-111, ahol anoniman lehet beszámolni a gondolatokról, azokról a témákról, amik éppen foglalkoztatnak. Ha a telefonos beszélgetés nem megfelelő, a Kék Vonalnál mindennap 14-21 óra között chat beszélgetést is lehet kezdeményezni vagy e-mail üzenetet is lehet írni, melyre legkésőbb 3 napon belül érkezik válasz. 24 éves kor felett ugyanezt a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségénél lehet megtenni a 116-123-as telefonszámon. 

Ha az öngyilkossági gondolat, késztetés elhatalmasodik, a 112 hívásának segítségével értesíteni lehet a mentőket, akik tudnak segíteni a szakszerű ellátás megkezdésében. A 112 hívását olyan személy is megteheti, aki tudomást szerez, az akkor elkövetett öngyilkossági kísérletről. Segítség lehet még a területileg illetékes pszichiátria felkeresése, esetleg pszichológiai szakrendelésen való részvétel. 

Törőcsik-Szénási Anikó

Képek forrása: unsplash.com

Hasznos linkek: 

https://kek-vonal.hu/
https://sos116-123.hu/

Felhasznált irodalom

Balázs, J., Á., (2018). Öngyilkosság: Mentális rizikófaktorok és prevenciós lehetőségek, különös tekintettel gyermek- és serdülőkorra. Doktori disszertáció.

Comer R., J., (2005). A lélek betegségei – Pszichopatológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Rihmer, Z., Németh, A., Kurimay, T., Perczel Forintos, D., Purebl, Gy., és Döme, P., (2017). A felnőttkori öngyilkos magatartás felismeréséről, ellátásáról és megelőzéséről. Psychiatria Hungarica, 32(1), 4-40. 

Tringer, L., (2010). A pszichiátria tankönyve. Budapest: Semmelweis Kiadó.